Stratégiai elemzők: Oroszország a harceszköz-veszteségek ellenére évekig tudja folytatni a háborút

Vlagyimir Putyin

Az orosz fegyveres erők az ukrajnai offenzíva két évvel ezelőtti kezdete óta csaknem kilencezer páncélost és egyéb harcjárművet vesztettek, de van annyi tartalékuk, hogy még évekig folytatni tudják a harci cselekményeket Ukrajnában – áll a londoni Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének (IISS) kedden ismertetett éves világjelentésében.

A hadászati-védelmi kutatóintézet által a világ védelmi kapacitásairól és katonai egyensúlyi helyzetéről 65. alkalommal összeállított elemzés (Military Balance 2024) kiemeli: az IISS becslései szerint Oroszország a háború kezdete óta csaknem 8800 – egyedül tavaly több mint háromezer – páncélozott harceszközt vesztett az ukrajnai műveletekben.

Az orosz haderő a Donyecktől északra fekvő Avgyijivka körzetében tavaly ősszel indított hadműveletekben különösen jelentős harceszköz- és emberveszteséget szenvedett, mégis sikerült előrenyomulnia ebben a térségben, mindenekelőtt tüzérségi fölénye miatt – áll a londoni stratégiai elemzőműhely tanulmányában.

Az IISS szerint általánosságban is kevés jele van annak, hogy a komoly eszközveszteség Oroszországot egyhamar a harci cselekmények beszüntetésére kényszerítené, és ennek elsődleges oka az, hogy a tartalékok mozgósításával sikerül pótolni az elvesztett harceszközöket.

Az elemzőközpont becslései szerint az orosz hadvezetés a tárolókban lévő készletekből egyedül 2023-ban legalább 1180–1280 harckocsit, valamint hozzávetőleg 2470 gyalogsági harcjárművet és páncélozott csapatszállítót tudott ismét harcképes állapotba hozni és hadrendbe állítani.

Mindemellett új harckocsik és egyéb páncélozott járművek gyártása is folyik, jóllehet az újonnan előállított páncélos harceszközök pontos számát még műholdas adatokból is meglehetősen nehéz megállapítani – fogalmaz az IISS kedden bemutatott éves tanulmánya.

A Military Balance 2024 szerint ugyanakkor a felderítési adatokból lehet következtetni arra, hogy Oroszország mennyi hadfelszerelést tud mozgósítani vagy felújítani a veszteségek pótlására.

Az elemzés szerint az orosz haderőnek tíz központi harckocsitárolója van, és legalább 37 olyan bázisa, amelyeken vegyes hadfelszerelést és páncélozott harceszközöket tárolnak.

Az IISS megítélése szerint ez az utánpótlási háttér jórészt képes lépést tartani a harctéren elszenvedett eszközveszteségekkel.

Mindezek alapján az elemzőműhely közölte: helyzetértékelése szerint Oroszország további két-három évig, bizonyos eséllyel ennél is hosszabb ideig képes folytatni ukrajnai hadműveleteit a jelenlegi veszteségráta mellett.

Az IISS tanulmánya kiemeli azt is, hogy az ukrajnai háború nyomán jelentősen növekedtek a világ védelmi kiadásai.

Az elemzés szerint a NATO együttes katonai költségvetése elérte a globális védelmi kiadások 50 százalékát, az észak-atlanti szövetség, valamint Oroszország, Kína és India együtt számolt védelmi kiadásai meghaladják a világ katonai ráfordításainak 70 százalékát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?