Frank-Walter Steinmeier
Steinmeier: Benedek számára fontos volt a keresztények egysége
Benedek számára fontos volt a keresztények egysége – emlékezett meg a szombaton elhunyt nyugalmazott egyházfőről, XVI. Benedekről Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnök, valamint Németország több vezetője.
XVI. Benedek nyugalmazott pápa 95 éves korában szombaton 9 óra 34 perckor hunyt el, 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje.
„A kereszténység egysége, a vallások közötti párbeszéd, a vallás és a társadalom együttélése különösen szívügye volt. Párbeszédet igyekezett kialakítani a zsidókkal és a muszlimokkal, valamint világszerte minden keresztény felekezettel” – írta szombaton Steinmeier.
„Nemcsak a katolikusok, hanem sokan mások is világos iránymutatást találtak írásaiban és beszédeiben” – utalt a szövetségi elnök Joseph Ratzinger, XVI. Benedek néven 2005 és 2013 között a katolikus egyház vezetője kiemelkedő teológiai és filozófiai műveltségére.
Benedek pápa lemondásáról szólva a szombaton brazíliai útra induló elnök azt írta, „váratlan cezúra volt az egyház életében”, Benedek pápa „különleges egyházi vezető volt”.
Olaf Scholz szövetségi kancellár szerint „a világ egy bölcs teológust veszített el” – fogalmazott az SPD politikusa a Twitteren.
Norbert Lambert (CDU), a Bundestag korábbi elnöke a nyugalmazott pápára emlékezve a teológus „kiemelkedő jelentőségű munkásságáról” szólt. Két németországi eseményt említett: az egyik 2004-ben volt, amikor Jürgen Habermas német filozófussal a Müncheni Katolikus Akadémián vitatkozott a hitről és az észről, mint a nyugati kultúra meghatározóiról, valamint a német szövetségi parlamentben, a Bundestagban 2011 szeptemberében elmondott beszédéről, melyet XVI. Benedek hivatalos németországi látogatása keretében tartott.
Mindkét alkalom az intellektuális ragyogás és a személyiség szerénysége ritka ötvözetének bizonyítékát adta – mondta el Lambert szombaton Berlinben.
XVI. Benedek volt az első pápa, aki beszédet mondott a Bundestagban.
Benedek mindig szívében hordozta a hazáját – mondta Markus Söder (CSU) bajor miniszerelnök szombaton.
„Halála megérintett, mint sokakat Bajorországban és az egész világon. A 20. század egyik legnagyobb teológusát veszítette el vele a társadalom. Viharos és kihívásokkal teli időszakban volt a katolikus hívek vallási vezetője. Szülőföldjén sokan nemcsak pápaként, hanem alázatos lelkipásztorként is őrzik hálás emlékezetükben” – tette hozzá.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.