Spanyolország bepanaszolta a görög miniszterelnököt

Madrid |

<p>A görög miniszterelnök &quot;verbális támadást&quot; intézett Spanyolország ellen, ezért a spanyol kormány hivatalosan kérte az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnökét is, hogy ítéljék el Alekszisz Ciprasz kijelentését - írta internetes oldalán az El Mundo című spanyol napilap vasárnap.</p>

A görög kormányfő szombaton egy athéni pártrendezvényen beszélt arról, hogy szerinte Görögországgal szemben létrejött egy Madrid-Lisszabon tengely. A két dél-európai ország igyekezett tönkretenni a görög kormányt, és megbuktatni az euróövezeti pénzügyminiszterekkel folytatott tárgyalásokat a görög adósságválság rendezéséről - mondta.

Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök felháborodva reagált a nyilatkozatra, és tiltakozott Jean-Claude Junckernél, az Európai Bizottság elnökénél, illetve Donald Tusknál, az Európa Tanács elnökénél, kérve, hogy tegyenek lépéseket a görög kormányfővel szemben.

A spanyol kormány szerint Ciprasz kijelentése "ellentétes a szolidaritás szellemével, amelynek uralnia kellene a tagállamok egymáshoz való viszonyát", miközben Spanyolország ezt a szolidaritást már jócskán bizonyította, hiszen a görögöknek nyújtott nemzetközi mentőcsomaghoz 26 milliárd euróval járultak hozzá a spanyol adófizetők - áll az El Mundóban. A lap úgy tudja, Portugália is tiltakozik az Európai Uniónál az elhangzottak miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?