Sólyom: a Magyar Gárda csak tünet

Frankfurt/Budapest |

<p>A Gárda csak egy tünet, amely a címlapokra kerül - ezzel a címmel közölt interjút a magyar köztársasági elnökkel a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A tekintélyes német napilapnak Sólyom lászló a szélsőjobboldalról és a magyar-szlovák kapcsolatokról is beszélt.</p>

"A jobboldali radikalizmus ideológiája nem elfogadható eszme, mert sérti az egyenlő emberi éltósághoz való jogot" - idézi a magyar államfőt a német lap. Fontos különbséget tenni a kifejezések között, tette hozzá Sólyom László: bár sokan fasisztákról és neonácikról beszélnek, Magyarországon jobboldali radikálisokról és egy jobboldali radikális mozgalomról van szó. Szerinte jogi és politikai eszközökkel is küzdeni kell ellene, e kettő közül ő maga a politikaiakat részesíti előnyben.

A közelmúltban nem jogerősen feloszlatott Magyar Gárdáról szólva, Sólyom László üdvözölte, hogy bírósági úton tisztázódik a Magyar Gárda jogi helyzete. - Nem szabad azonban megelégedni a feloszlatással - mondta -, mert a Gárda csak egy tünet, amely a címlapokra került. Kitért azonban arra is, hogy Magyarországon 2-3 százalékos a radikális pártok támogatottsága, míg néhány más európai országban sokkal magasabb. Véleménye szerint egyébként a gárda kettős játékot játszik és egy kettős játék haszonélvezője: egyrészről ártalmatlan egyesület, másrészt sokak számára fenyegetést testesít meg. Habár a Gárda soha nem alkalmazott fizikai erőszakot és soha nem beszélt a romák kisebbrendűségéről ennek valódi rasszista értelmében, rendkívül ártalmas a társadalmi légkörre, ha a "cigánybűnözés" ellen, a falusi lakosság védelmezőjeként lép fel - mondta.

A köztársasági elnök szerint a romák kapják a legkevesebb védelmet a magyar társadalomban. Helytállónak mondta azt a megállapítást, hogy a legsúlyosabb bűncselekményeket a romák ellen követik el. Tévedés lenne azonban azt állítani, hogy Magyarországon rasszizmus uralkodik. Hallani megalapozatlan kijelentéseket arról, hogy rasszista indíttatás, de arról is, hogy uzsoraügyletek állnak ezeknek a bűncselekményeknek a hátterében, a rendőrségnek ezért végre tiszta képet kellene adnia az indítékokról - mondta.

Az eddig jónak vélt megoldás, hogy a települések feladata a romák szociális segélyezése, mindkét félnek árt - jelentette ki. A romák egyetlen lehetősége a szakmai és a társadalmi felemelkedésre az oktatás és a modern szakképzés - vélekedett Sólyom László a FAZ-interjúban.

Beszélgetőpartnerei a határon túli magyar közösségek helyzetéről is kérdezték az államfőt. Szlovákia és Magyarország viszonyával kapcsolatban úgy fogalmazott Sólyom László: a feszültség mint két szomszédos uniós tagállam közötti probléma, éppannyira sajnálatos, mint amennyire érthetetlen. Felidézte, hogy a magyar állam az 1947-es békeszerződések óta nem támaszt területi igényeket, és ezt a szomszédaival kötött alapszerződésekben is megerősítette.

Egy októberi felmérés szerint Szlovákia önállóvá válása után javult Pozsony és a szlovákiai magyarok viszonya, a legutóbbi kormányváltás óta azonban romlottak a mutatók - mondta. A viszony hirtelen romlása a magyarellenes ideológiájú Szlovák Nemzeti Párthoz (SNS) és Néppárt - Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomhoz (ĽS-HZDS) köthető - közölte a köztársasági elnök.

Az autonómia kérdésköréről kijelentette: a kifejezés nem értelmezhető úgy, mintha az egy ország területi egysége ellen irányulna. A kulturális és a területi autonómiát összevetve úgy vélekedett: az előbbi egy adott kultúrához tartozók joga, az utóbbi pedig egy olyan elméleti lehetőség, amelyre számos működő példát látni Európában.

Sok ország, így például Szerbia számára az autonómia nem "borzalmat keltő szó" - vélekedett. A vegyes lakosságú Vajdaság például a mostaninál nagyobb pénzügyi és közigazgatási önállóságra törekszik, és a belgrádi parlament remélhetőleg el is fogadja az új vajdasági statútumot. A szlovákokban ezzel szemben "mélyen gyökerező félelem él" az ilyen szavakkal, és még inkább az ilyen igényekkel szemben.

Sólyom László hangot adott annak a nézetének is, hogy minden, Magyarország területén kívül élő magyarnak az adott ország lojális állampolgárának kell lennie és integrálódnia az ottani társadalomba. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?