Sobotka: a cseh hadsereg folytatja részvételét a balti légtér védelmében

Prága |

<p>A cseh hadsereg folytatja tevékeny részvételét a balti államok légterének védelmében - jelentette ki Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök kedden Prágában, miután tárgyalásokat folytatott Algirdas Butkevicius litván kormányfővel.</p>

A két kormányfő a NATO közelgő varsói csúcstalálkozója kapcsán szentelt kiemelt figyelmet a balti térség biztonságának és védelmének. Egyetértettek abban, hogy a NATO-nak ki kell nyilvánítania egységét és szolidaritását, s meg kell erősítenie jelenlétét Kelet-Európában.

"Rotációs alapon ismételten részt vettünk a balti térség légterének védelmében. A Cseh Köztársaság ezen a téren továbbra is aktív marad" - mondta Sobotka újságíróknak. A Baltikum biztonságának megerősítése pillanatnyilag a térség mindhárom országában elsőbbséget élvez - tette hozzá Butkevicius.
    
Észtország, Lettország és Litvánia az utóbbi időben többször is aggodalmát fejezte ki a szomszédos Oroszország katonai tevékenysége miatt, s a NATO-jelenlét megerősítését követelték országaik területén. Követeléseikkel a NATO varsói csúcstalálkozója is foglalkozni fog.
    
"Nyilvánvaló, hogy az egyik fontos téma (Varsóban) a NATO-jelenlét megerősítése lesz Európa keleti felében" - fejtette ki a cseh miniszterelnök. "Fontos, hogy a NATO ki tudja nyilvánítani egységét és szolidaritását. A Cseh Köztársaság kész részt venni ebben" - szögezte le.
    
A NATO katonai jelenléte a Baltikumban az egyik napirendi témája a négy visegrádi ország - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - kedd este kezdődő védelmi miniszteri találkozójának a Prágához közeli Liblicében. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?