<p>Leállították a túlélők utáni kutatást az észak-oroszországi Vorkuta település Szevernaja nevű szénbányájában, miután a hatóságok a vasárnap történt újabb föld alatti robbanás után úgy vélik, már nem lehet életben a mélyben rekedt 26 bányász.</p>
Senki sem élte túl a vorkutai bányaszerencsétlenséget
Vlagyimir Pucskov, az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának vezetője közölte, adataik szerint a bánya azon területén, ahol az eltűntek tartózkodási helyét sejtették, a korábbi robbanás okozta tűz miatt magas hőmérséklet uralkodik és nincs oxigén, így semmilyen esély sincs arra, hogy bárki túlélhetné a szerencsétlenséget.
A Komi Köztársaságban lévő bánya üzemeltetője, a Vorkutaugol vállalat ugyancsak erre a következtetésre jutott. A cég a tűz megfékezésének két módját vizsgálja: a bánya légmentesítését vagy elárasztását.
A Szevernaja bányában csütörtökön két metángáz-robbanás történt, amelyek kőzetrengést váltottak ki, illetve tűz keletkezett a föld alatt. A helyi katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a bányarengés következtében 111 ember rekedt a mélyben, közülük 81-et sikerült kimenteni. A hatóságok aznap négy halálos áldozatról és kilenc sérültről számoltak be.
A vasárnap bekövetkezett újabb robbanásban a 26 eltűntet kereső hat bányamentő meghalt, öt társuk pedig megsérült.
A volt Szovjetunió területén találhatók a világ legveszélyesebb bányái az elavult technikai felszereltség és az extrém mélység miatt. A hiányos biztonsági intézkedések miatt gyakran fordulnak elő súlyos balesetek.
A Vorkutaugol vállalatnak 13 bányája van, amelyből öt üzemel. A vállalat bányáiban 1994 óta 161 baleset történt, ezekben 116 ember halt meg és 139 megsérült.
Az 1969 óta működő Szevernaja bányában kokszolható szenet hoznak a felszínre. Ugyanitt 2000-ben hegesztési munkálatok miatt tűz ütött ki, akkor tíz ember meghalt. Négy évvel később is történt baleset, akkor öt bányász halt meg, míg 2011-ben két bányász vesztette életét.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.