Segítséget kérnek a vajdasági szervezetek

Belgrád. A nemzetközi közösségtől kértek segítséget a vajdasági autonómia visszaállításához a tartomány politikai és civil szervezetei a szombaton Szabadkán tartott első konvenciójukon.
A szabadkai fórumnak a Kasza József vezette Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) volt a házigazdája.

Belgrád. A nemzetközi közösségtől kértek segítséget a vajdasági autonómia visszaállításához a tartomány politikai és civil szervezetei a szombaton Szabadkán tartott első konvenciójukon.

A szabadkai fórumnak a Kasza József vezette Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) volt a házigazdája. A gyűlésen részt vett 15 vajdasági civil szervezet, kisebbségi nemzeti tanács és párt, közöttük a két legnagyobb vajdasági párt, a VMSZ és a Nenad Canak vezette Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV). A konvenciót a szabadkai városháza dísztermében tartották, ahol harminc évvel ezelőtt, 1974-ben elfogadták a Vajdaság alkotmányát, amely teljes autonómiát biztosított a tartománynak Szerbián belül.

A konvenció résztvevői elfogadták a Szabadkai Kezdeményezés nevű dokumentumot, amelyben a nemzetközi közösségtől kértek segítséget a vajdasági autonómiával kapcsolatos gondok rendezéséhez. A dokumentum javasolja, hogy Szerbiában alkotmányozó nemzetgyűlés fogadja el az új köztársasági alkotmányt és a Vajdaság készülő alaptörvényét.

A fórum résztvevői tartományi szintű választási koalíció mellett szálltak síkra, hogy vállvetve harcoljanak a milosevicsi időkben megnyirbált vajdasági autonómiáért, amely bírói hatalommal, valódi törvényhozói és végrehajtói jogosítványokkal ruházná fel a tartományi parlamentet és a kormányt.

Kasza a konvención azt hangoztatta, hogy a Vajdaság nem csupán földrajzi fogalom, a tartomány évszázados közös történelmet, kultúrát és szellemiséget jelent. A VMSZ elnöke szerint a Vajdaság nem lehet senkinek sem a hitbizománya, és senkinek sincs joga ahhoz, hogy követelje a tartomány önállóságának felszámolását.

Canak szerint a fórum résztvevői nem köztársasággá akarják változtatni a Vajdaságot, hanem azt követelik, hogy a tartomány polgárai dönthessenek az őket érintő kérdésekről. Canak a Vajdaság szívét emésztő rákos daganatnak nevezte a Szerb Radikális Pártot, a szerb ortodox egyházat pedig azzal vádolta, hogy vallási egyeduralomra tör.

Egeresi Sándor, a VMSZ és a vajdasági parlament alelnöke szerint a tartományi regionális és kisebbségi pártoknak össze kell fogniuk, hogy gátat vessenek az elharapódzó nacionalista-soviniszta politikának, s közösen határozzák meg azt, hogy milyennek látják a Vajdaság jövőjét. Egeresi közölte, hogy csakis egy európai, decentralizált Szerbiában valósítható meg a Vajdasági autonómiája, amely – hangsúlyozta – nem egyenlő az elszakadással.

A szabadkai konvencióra minden tartományi párt kapott meghívót, kivéve a Vajdasági Reformpártot, a Vajdasági Magyar Demokrata Pártot (VMDP) és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségét (VMDK).

A VMDP közleményében azt hangoztatta, hogy a konvenció megtévesztő és kirekesztő összejövetel, amelyhez a magyaroknak nem fűződik semmilyen érdeke, s a fórum célja a „Canak–Kasza kettős” parlamentbe való bejuttatása. A VMDK szerint a Vajdaság helyzetének kérdése „szerb–szerb ügy”, ezért olcsó manipuláció és rosszindulatú mesterkedés bevonni ebbe a magyarokat. A VMDK közleményében leszögezte, hogy a magyar pártoknak a kisebbségi s nem a tartományi autonómiáért kell harcolniuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?