Schmitt: az új kormány a 15 milliós magyar nemzet egységét szolgálja

New York |

<p>Az új kormány, amely kétharmados felhatalmazást kapott a magyar néptől, már az első napokban olyan döntéseket hozott, amelyek a 15 milliós nemzet egységét szolgálják - jelentette ki szerdán New Yorkban Schmitt Pál köztársasági elnök a metropolisban és annak környékén élő magyarság képviselőivel találkozva.</p>

Az államfő szerint ilyen volt a magyar állampolgárság megszerzésének megkönnyítése, valamint a trianoni szerződés évfordulójának a nemzeti összetartozás napjává történt nyilvánítása. Emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés elfogadott egy nyilatkozatot a magyar nemzet összetartozásáról.

Schmitt a magyarországi kormányváltást új korszak kezdetének nevezte az anyaország és a külföldön élő magyarság közötti viszonyban, mert "a nemzeti együvé tartozást mostantól nemcsak szavakban, hanem tettekben is érezni lehet majd".

"A legfontosabb a nemzetben való gondolkodás. Nem 10 millióan vagyunk, hanem több mint 15 millióan" - mondta Schmitt Pál. - "Mi sem lehet szebb dolog egy egy hónapja megválasztott köztársasági elnök számára, mint az, hogy amerre csak jár a világon, magyar emberekkel találkozzon. Amerre csak megyek, hirdetem, hogy a magyar nemzet egységes és oszthatatlan."

"A köztársaság elnökeként azért fogok fáradozni, hogy ne csak a demokrácia őre legyek, ne csak az egyik nagykövete a magyar nemzetnek, hanem azért is, hogy együvé tartozzunk" - mondta Schmitt. Hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet az Európai Unióban is erős lesz.

Az államfő szerint sokkal erősebbek azok a kapcsok, mint például az anyanyelv és a kultúra, amelyek összekötik a magyarságot, mint azok a dolgok, amelyek elválasztják. Az MTI-nek nyilatkozva Schmitt Pál rámutatott, hogy jelenlegi amerikai tartózkodása idején öt alkalommal találkozott helyi magyarokkal, és a New York környéki magyarságot az összetartozás nagyon erős letéteményesének nevezte.

A köztársasági elnök, aki az ENSZ-közgyűlés 65. ülésszakára érkezett New Yorkba, kedden felkeresett egy magyar katolikus, egy református és egy baptista templomot, szerdán pedig találkozott az amerikai Magyar Tudós Társaság tagjaival. A kollégium a találkozó alkalmával felajánlotta ismereteit és tapasztalatát az anyaország támogatására. A New York-i magyar főkonzulátuson a helyi magyarsággal rendezett találkozón Schmitt Pál April Foley volt budapesti amerikai nagykövetnek a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést adományozta, egyebek között azon szerepének az elismeréseként, amelyet a magyar állampolgárok vízumkötelezettségének megszüntetésében játszott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?