Sarkozy, az unió megmentője?

A lisszaboni szerződés írországi elutasítása miatt válságba került Európai Unió elnökségét kedden Franciaország veszi át a következő fél évre, amely Nicolas Sarkozy államfő hónapok óta meghirdetett nagyszabású programja mellett az állampolgárok elvárásaira választ adó mindennapi konkrét témákkal, többek között a magas üzemanyag- és élelmiszerárakkal is foglalkozni kíván.
Politikusabb, konkrétabb, közelebb áll az európai fogyasztókhoz, akiket intézkedéseivel nem nyugtalanít, hanem megvéd  - röviden így jellemezhető az az EU, amelyet az elkövetkező hat hónap alatt Nicolas Sarkozy szeretne megvalósítani. Ebben az elképzelésében az európai állampolgárok és az intézményrendszer közötti bizalmi válságként értelmezett írországi referendum eredménye csak megerősítette a francia elnököt.
Az írországi "nem" után Sarkozy azonnal leszögezte, hogy a válsághelyzet kezelése mellett - amely a francia elnökség elsődleges feladatává vált - nem változat Párizs négy európai programjának megvalósításában, nevezetesen a bevándorlási paktum, az energiabiztonság és a klímavédelem, a közös agrárpolitika, valamint az európai védelmi politika témaköreiben.

A köztársasági elnök szerette volna, ha a francia EU-elnökség idején sikerül a lisszaboni szerződésben meghatározott új intézményrendszert előkészíteni és az abban előírt új posztokra, például az Európai Tanács két és fél éves időtartamra szóló elnöki tisztére kiválasztani a legmegfelelőbb személyt. Ez az ír népszavazással jelenleg lekerült a napirendről, s mivel a válsághelyzetre a legutóbbi brüsszeli csúcstalálkozón semmilyen megoldás nem született, Nicolas Sarkozy július 11-én az ír fővárosba látogat.

A párizsi sajtó szerint Sarkozy nehéz feladat előtt áll: úgy kell meggyőznie Brian Cowen ír miniszterelnököt, hogy 2009 tavaszán írjon ki egy újabb népszavazást a reformszerződésről, hogy közben nyitottnak kell mutatkoznia az írek kérdésfelvetéseire és nem szigetelheti el az országot az EU-n belül. Ezzel párhuzamosan az újabb, október 15-i brüsszeli csúcs előtt a csehekre is nyomást kell gyakorolnia a francia EU-elnökségnek, hogy ratifikálják a reformszerződést.

Bár Párizs több fórumon is ígértet tett arra, hogy nem kívánja saját elképzeléseit a többi tagállamra ráerőszakolni, az európai bevándorlási és menekültügyi paktum tervét egyértelműen az új francia bevándorlási politika ihlette. Ennek lényege, hogy a befogadó országnak, az EU esetében pedig közösségnek nem kötelessége "elszenvednie" a spontán érkező bevándorlást és joga van gazdasági igényei és befogadóképessége szerint "megválasztania" és szabályoznia a migrációt. Párizs arra szeretné rábírni a tagállamokat, hogy az EU tiltsa be az egy-egy tagországban tartózkodó illegális bevándorlók tömeges legalizálását, ahogy az még a közelmúltban is, 2003 és 2007 között Olaszországban és Spanyolországban kétmillió külföldivel történt.

A francia álláspont szerint elsősorban azért van szükség közös energiapolitikára, mert az európai szolidaritás nevében úgy kell biztosítani az energiabiztonságot minden tagállamban, hogy megszűnjön a kelet-európai országok függősége az oroszországi gáztól. A francia kormány esküszik a Franciaország energiaellátását 75 százalékban biztosító atomenergia fontosságára, megbízhatóságára és tisztaságára.

A közös mezőgazdasági politikát (KAP) illetően Párizs kívánja előkészíteni a 2013 utáni időszakra a jelenleg évente 42 milliárd eurós mezőgazdasági támogatások igazságos újraelosztását. A kettős nyomással, a britek és a skandinávok szkepticizmusával és a Kereskedelemi Világszervezettel (WTO) szemben Párizs az élelmiszerárak megemelkedése miatt az erős és modernizált KAP-ért fog harcolni, amely az eddigieknél jobban közelít a piac realitásaihoz, azaz a növekvő kereslet kielégítéséhez, de annak a gondolatnak a védelmében, hogy "Európa mezőgazdaságának működését nem lehet teljesen kiszolgáltatni a piac törvényeinek". Ez sem ígérkezik könnyűnek, tekintve hogy a francia mezőgazdasági termelők az EU-támogatások legnagyobb haszonélvezői.

A közös európai védelmi politika jelenti a legnagyobb dilemmát a francia elnök számára, aki a programmal Franciaországnak a 2009 tavaszán várható visszatérését a NATO-ba is szeretné előkészíteni, miközben Párizs költségvetési okokból leépíti hadserege személyi állományának ötödét.

A francia elnökség egyik legjelentősebbnek szánt terve pedig Nicolas Sarkozy szívügye, az Unió a Mediterrán térségért nevű kezdeményezés: július 13-án a Párizsban megrendezésre kerülő euró-mediterrán csúcstalálkozóval indul útnak, amelyre a 27 európai tagállam mellett a földközi-tengeri térség valamennyi országának vezetője meghívást kapott. (MTI)