Salvini lett Orbán Viktor hőse

Milánó.

Milánó. Ma Európában a legfontosabb kérdés a migráció – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök kedden Milánóban, miután Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel, a Liga kormánypárt vezetőjével folytatott munka-megbeszélést.

A megbeszélés előtt Orbán rá váró olasz újságíróknak kijelentette: Matteo Salvini az első mediterrán politikus, aki meg akarja állítani a migránsokat, és ebben Magyarország támogatja. A miniszterelnök azt mondta Salviniről, hogy „ő az én hősöm, sorstársam is, (...) és van néhány tapasztalatom, amit meg tudok vele osztani”.

Közös sajtótájékoztatójukon a kormányfő hangsúlyozta: Magyarország bebizonyította, hogy lehetséges megállítani a migrációt, bár korábban mindenki azt mondta, hogy ez jogilag és fizikailag sem lehetséges. Matteo Salvini vállalta azt „a történelmi missziót”, hogy a migrációt a tengeren is megállítsa, erre korábban egy tengerparti ország sem vállalkozott – közölte a miniszterelnök. Kifejtette: akik bejöttek Európába, azokat vissza kell vinni oda, ahonnan jöttek, haza kell őket szállítani. Brüsszel szerint ez nem lehetséges, de a határvédelemről is ezt mondták – emlékeztetett. Úgy vélte, ez igenis lehetséges, csak akarat és politikai elszántság kell hozzá. Nem szétosztani, hanem hazavinni kell a migránsokat – hangsúlyozta.

Orbán szerint Brüsszel, illetve a németek, franciák, spanyolok politikája arról szól, hogy jobban menedzseljék a migrációt. A V4-ek viszont nem jobban menedzselni, hanem megállítani szeretnék azt.

A kormányfő kérdésre elmondta: Európában választások lesznek májusban, és „nekünk új bizottságra és új Európai Parlamentre van szükségünk” a határvédelem és a migráció megállítása érdekében. Ugyancsak kérdésre Orbán Viktor közölte: a mostani találkozóhoz kérte a Forza Italiát vezető Silvio Berlusconi hozzájárulását, mert „vele vagyunk az Európai Néppártban” (EPP). Az EPP-ben két tábor van: az egyiket Emmanuel Macron francia elnök vezeti, ő „fel akarja robbantani” az EPP-t, ő vezeti azt a politikai erőt Európában, amely a migrációt támogatja – vélekedett. Mint mondta, ezzel szemben „vagyunk mi, akik meg akarjuk állítani az illegális migrációt”.

Salvini a tájékoztatón hangsúlyozta: „a mi politikai mozgalmaink és kormányaink képviselte értékeket akarjuk középpontba állítani, egyesítve energiáinkat a közös cél érdekében, a baloldali erők kizárásával”. Közös értékként az élethez, munkához, egészséghez, biztonsághoz való jogot nevezte meg, ezeket véleménye szerint a jelenlegi „Soros finanszírozta” európai elit és a „mindenkori Macronok” is megtagadják .

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?