Saját párttársai támadták Merkelt

Berlin |

<p>Rendkívül élesen bírálták Angela Merkelt pártja, a konzervatív CDU egy szerda esti rendezvényén, amelyen a pártelnök-kancellár ismét elutasította a német határok lezárására irányuló követeléseket.</p>

A Szászország tartományi Schkeuditzban nagyjából ezer párttag vett részt a CDU fórumán. Egyikük egy transzparenst tartott fel, amelyen az a felirat állt, hogy "állítsuk meg a menekültkáoszt, őrizzük meg a német kultúrát és értékeket, fosszuk meg trónjától Merkelt" - számolt be hírportálján a Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaság.    Az egyik felszólaló hangsúlyozta, hogy a lakosság széles rétegei már hallani sem bírják a kancellár sokat idézett állítását, miszerint "sikerülni fog", vagyis Németország sikerrel megbirkózik a menekültválsággal. Egy másik felszólaló úgy vélte, "nemzeti katasztrófa" következik be, ha nem tartóztatják fel a menekültáradatot. Többen a határok azonnali lezárását követelték. Mások sürgették, hogy a törvényhozás az alaptörvény módosításával hivatalosan rögzítse a befogadható menekültek maximális számát. Angela Merkel a fórum elején tartott előadásában kiemelte, szerinte kevéssé valószínű, hogy lehetséges volna hatékonyan lezárni Németországot a menedékkérők előtt. Ez "még egy kerítéssel is nehezen megy" - mondta a kancellár. Hozzátette, hogy a háború vagy üldöztetés, elnyomás elől menekülő emberek közül korlátozás nélkül mindenkit megillet a menedékjog és a védelem. A németországi maradásra nagy eséllyel rendelkező menedékkérők előtt pedig meg kell nyitni a beilleszkedés lehetőségét. Ugyanakkor a védelemre nem szoruló menedékkérőket vissza kell vezetni hazájukba. "El kell mondanunk, hogy ebben még messze nem vagyunk elég jók" - jegyezte meg Angela Merkel. A menekültválságot csak az európai partnerekkel együttműködve lehet megoldani - mondta a kancellár. Hozzátette: arra törekszik majd a csütörtökön kezdődő brüsszeli uniós csúcson, hogy "lépésről lépésre eljussunk a terhek méltányos elosztásához Európában". A menekültválságot kiváltó okok kezelésében mindenekelőtt a szíriai lakosság és a polgárháború sújtotta arab ország térségében élő menekültek helyzetének javítására kell összpontosítani, és a béketeremtésben Oroszországnak is szerepet kell vállalnia - fejtette ki a kancellár. Az MDR beszámolója szerint szerdán 36 szászországi település polgármestere és a tartomány egyik járásának közigazgatási vezetője nyílt levelet intézett Angela Merkelhez és a tartomány CDU-s miniszterelnökéhez, Stanislaw Tillichhez. A levélben a menekültkérdés megoldását követelték, és kifejtették, hogy a menedékkérők szűnni nem akaró áradatának közepette nem lehet megvalósítani a kisebb menekültotthonok, szállások kialakítására épülő decentralizált elhelyezési koncepciót. A tornacsarnokok menekültszállássá átalakítása egy kritikus határ átlépését jelenti, mert az ilyen intézkedések lakossági elfogadottsága eleve csekély, és érezhetően csökken.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?