Saját elnökjelöltjük győzelmét prognosztizálják mindkét oldal elemzői

Washington |

<p>Az amerikai választási kampány finisében a Republikánus és a Demokrata Párthoz közelálló elemzők egyformán saját oldaluk jelöltjének győzelmét vetítik előre.</p>

Miközben a két jelölt országos támogatottsága a közvélemény-kutatások átlagával számoló RealClearPolitics szerint csütörtökön egyaránt 47,4 százalékon állt, a Romney-szimpatizánsok arról írtak, hogy tart még a republikánus alelnökjelöltnek az első elnökjelölti vitán aratott győzelméből nyert lendülete. Obama hívei szerint viszont az elnök a Sandy "szupervihar" következményeinek felszámolásában játszott szerepével megtörte riválisának előretörését.
   
Karl Rove, aki az előző elnök, George W. Bush helyettes kabinetfőnöke volt, és aki jelenleg az American Crossroads republikánus "super PAC" (politikai szuper-akcióbizottság) kulcsfigurája, a The Wall Street Journal csütörtöki számában azt állította, hogy a számok a közvélemény-kutatásoktól a korai szavazás állásáig egyaránt Romney győzelmét vetítik előre. Jóslata szerint a november 6-i választás után a volt massachusettsi kormányzót fogják Amerika 45. elnökének kihirdetni. Romney a szavazatok 51 százalékát kapja Obama 47 százalékával szemben, az elektori kollégiumban pedig a győzelemhez szükséges 270-nél kilenccel több szavazata lesz.
   
Rove azzal érvelt, hogy szerdán a 31 országos felmérés közül 19 szerint Romney vezetett, öt holtversenyt mutatott ki, és csak hét jelzett előnyt Obama oldalán. A republikánus elnökjelölt támogatottsága 10 kimutatás szerint érte el vagy haladta meg az 50 százalékot, a hivatalban lévő elnöké azonban egy szerint sem.
   
A szerző kulcsfontosságúnak nevezte várható a részvételi arányt és olyan adatokat sorakoztatott fel, amelyek alapján a republikánusok soraiban nagyobb a szavazásra való hajlandóság, mint a demokraták között. Utalt arra, hogy a Gallup közvélemény-kutató intézet szerint Romney 52:46 százalék arányban vezet azon választók körében, akik előre leadták a szavazatukat, és a valószínű szavazók körében pedig 51:45 százalékban állt jobban ellenfelénél. (A Gallup egyébként kedden a Sandy okozta mérési nehézségekre hivatkozva felfüggesztette az országos méréseket, de csütörtökön már folytatta a munkát.)
   
Rove-val egybecsengően Michael Graham konzervatív rádiós műsorvezető a szerdai Boston Heraldban arról írt, hogy a Sandyt megelőzően a Gallup 14 napon át folyamatosan 50 százalék feletti eredményt mutatott ki Romney oldalán, és eddig egyetlen olyan jelölt sem veszített, aki a választás előtt ilyen kevéssel ilyen stabil támogatással bírt.
   
A szerző szerint Obama számára az egyetlen lehetséges út az lenne a győzelemhez, hogy ha az összesített szavazatok tekintetében alul is maradna, de nyerni tudna az "ingaállamokban". Graham szerint azonban az elnök ezekben is annyira meggyengült, hogy már az olyan államokban is igénybe kellett vennie Joe Biden alelnök és Bill Clinton volt elnök segítségét, ahol a republikánusoknak évtizedek óta nem sikerül győzni. Úgy vélekedett, hogy Romney győzni fog a versenyfutásban.
   
John McLauglin, a republikánus kampány közvélemény-kutatója a The Washington Timesnak nyilatkozva "nagyon-nagyon valószínűnek" nevezte Romney győzelmét, mert a politikusnak az összes "célállamban" sikerült megerősítenie pozícióit. A republikánus szakértő egyenesen cunamiszerű győzelmet jósolt pártja elnökjelöltjének, szerinte ugyanis a bizonytalan választók voltaképpen porteszt-szavazók lesznek, mert elégedetlenek a kormányzat teljesítményével.
   
A The Washington Post arról írt, hogy az Obama-kampányt irányító David Axelrod a több mint négy évtizede viselt bajuszába fogadott, hogy a főnöke nem fog veszíteni három fontos "ingaállam" - Minnesota, Michigan és Pennsylvania - egyikében sem.
   
Nate Silver, a The New York Times FiveThirtyEight című blogjának szerzője, aki régóta és következetesen állítja, hogy Obama fogja megnyerni a választást, csütörtökön kétezer dolláros fogadást ajánlott Joe Scarborough-nak, az NBC műsorvezetőjének. Silver azzal tett szert országos hírnévre, hogy a 2008-as választás idején 50 államból 49-ben eltalálta, hogy ki fog győzni.
   
Michael Tomasky liberális publicista a The Daily Beastben csütörtökön azt állította, hogy a Sandy (és az elnökről elismerően nyilatkozó Chris Christie, New Jersey republikánus kormányzója) megakasztotta Romney lendületét. Arra hivatkozott, hogy az "ingaállamokról" szerdán közölt 13 közvélemény-kutatás közül 11-ben Obama vezetett és a női szavazók körében élvezett előnye, amely október folyamán 15 százalékpontról nullára csökkent, most ismét 8-12 százalékos.
   
Tomasky szerint Obamának most élnie kell azzal a lehetőséggel, hogy a Sandy hátszélnek bizonyult számára és teljes erőbedobással kell kampányolnia a győzelemért, nem törődve a biztonságos játékkal, mert azt hogy az vereségbe fordulhat, megtanulhatta az első televíziós vitából. A szerző úgy látja, hogy Romney a szőnyegre került, és Obamának "már csak rá kellene lépnie a torkára".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?