Rugova pártja fölényesen győzött

Belgrád. Két koszovói civil szervezet nem hivatalos adatai szerint Ibrahim Rugova tartományi elnök pártja fölényes győzelmet aratott a szombati helyhatósági választáson. A harminc tartományi önkormányzat közül tizenötben a Rugova vezette Koszovói Demokratikus Szövetség (LDK) kapta a legtöbb szavazatot.

Belgrád. Két koszovói civil szervezet nem hivatalos adatai szerint Ibrahim Rugova tartományi elnök pártja fölényes győzelmet aratott a szombati helyhatósági választáson. A harminc tartományi önkormányzat közül tizenötben a Rugova vezette Koszovói Demokratikus Szövetség (LDK) kapta a legtöbb szavazatot. Az LDK az első helyen végezett jóformán minden nagyobb városban, egyebek mellett Pristinában, Kosovska Mitrovicában, Obilicban, Podujevóban, Urosevacban, Vucitrnban, Gnjilanéban és Pec városában. A Hasim Thaqi vezette Koszovói Demokrata Párt (PDK) hét kisebb településen került fölénybe. A Ramus Haradinaj vezette Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) nevű párt két városban, Decanéban és Djakovicában a PDK-val szövetségben alakíthat koalíciót. A választásokat felügyelő Központ a Szabad Választásokért és Demokráciáért (CESID) nevű belgrádi szervezet szerint szerb pártok és politikai szervezetek csak négy önkormányzatban lesznek többségben. A jugoszláv államfő vezette Szerbiai Demokrata Párt (DSS) Zubin Potokban és Leposavicban győzött, a Milan Ivanovics vezette észak-koszovói Szerb Nemzeti Tanács (SNV) Zvecanban lett az első, míg Strpcében a Szocialisták nevű polgári kezdeményezés győzött.

A két évvel ezelőtti helyhatósági választáson az LDK 58 százalékkal győzött, míg a tavaly novemberi parlamenti választáson már csak a voksok 45,8 százalékára tett szert. Közvélemény-kutatások a mostani helyhatósági választáson közel 40 százalékos győzelmet jósoltak Rugováéknak.

Koszovóban most másodszor tartottak helyhatósági választást, amióta nemzetközi protektorátus alá került a tartomány. Az EBESZ ma teszi közzé a végleges nem hivatalos eredményeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?