RÖVIDEN

Šimko tudta, mennyi jut a hadseregnek
Pozsony. Ha Ivan Šimko nem szavazza meg a költségvetést, az nem a védelemi tárca számára juttatott összeg nagysága miatt lesz, állítja az új védelmi miniszter, Juraj Liška.

Šimko tudta, mennyi jut a hadseregnek

Pozsony. Ha Ivan Šimko nem szavazza meg a költségvetést, az nem a védelemi tárca számára juttatott összeg nagysága miatt lesz, állítja az új védelmi miniszter, Juraj Liška. Szerinte elődje jogtalanul kritizálja a kormányt, hogy a GDP 2 százalékánál kevesebb pénzt ad a minisztériumnak. Az igaz, hogy a költségvetés szerint közvetlenül csak 1,8 százalékot kapnak, de a többi tárca is fordít a hadseregre és a védelemre, valamint az orosz államadósság egy része is majd a hadsereget illeti. Liška azzal védekezik, hogy a költségvetés nagy része még Šimko idején készült. (SITA)

Budapestre látogat Rudolf Schuster

Pozsony. Rudolf Schuster hétfőn kétnapos hivatalos látogatásra érkezik Magyarországra magyar kollégája, Mádl Ferenc meghívására. Az államfőt Rudolf Chmel kulturális miniszter és František Tóth, az oktatási tárca államtitkára kíséri el. Schuster tárgyalni fog Medgyessy Péter miniszterelnökkel és Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével is. A két államfő kedden ellátogat Szarvasra, hogy részt vegyen a felújított helyi szlovák iskola ünnepélyes megnyitóján. (TASR)

Dzurinda pártjának csak 7,2 százalék

Pozsony. Ha most tartanák a parlamenti választásokat, a Smer győzne 24,4 százalékkal – derül ki a Focus felméréséből. A második helyen a HZDS végezne 16,5 százalékkal, a harmadik pozíciót az MKP szerezné meg 10,2 százalékkal. A KSS 8,9, az ANO 8,7, a KDH pedig 8,2 százalékot kapna. A kormánypártok közül a leggyengébben az SDKÚ szerepelne 7,2 százalékkal, az egyesült SNS 6,5 százalékot kapna. (SITA)

A szlovéneket nem zavarja a státustörvény

Ljubljana. A magyar státustörvényről is tárgyalt tegnap a szlovén parlament képviselőivel Pavol Hrušovský, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Ljubljanában. A szlovénokat nem zavarja a magyar törvény, hiszen az ország gazdasága jobb helyzetben van, mint Magyarországé, s állampolgárainak nincs is szükségük anyagi támogatásra. A szlovák parlament elnöke kifejtette, hogy Szlovákia számára a törvény területenkívülisége miatt továbbra is elfogadhatatlan, bár az ügyben folynak a magyar–szlovák szakértői tárgyalások. (TASR)

Leváltás az energiaszektorban

Pozsony. Pavol Rusko visszahívta a Szlovák Energiaipari Ügynökség központi igazgatóját. Arról nem nyilatkoztak, hogy Jozef Mračnának miért kellett távoznia a hivatal éléről. A gazdasági miniszter Kvetoslava Šoltésovát nevezte ki ideiglenesen a hivatal élére. Ő eddig az ügynökség főosztályvezetője volt. Az új központi igazgató posztjára hat hónapon belül pályázatot ír ki a miniszter. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?