RÖVIDEN

Osztrák–magyar kormányülés
Bécs. Együttes ülést tart ma Bécsben a jobbközép osztrák és a szocialista-liberális magyar kormány Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezésére.

Osztrák–magyar kormányülés

Bécs. Együttes ülést tart ma Bécsben a jobbközép osztrák és a szocialista-liberális magyar kormány Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezésére. A Múzeumi Negyed épületegyüttesében tartandó első ilyen munkatalálkozón közös kormánynyilatkozatot fogadnak el, amelyben megerősítik a kétoldalú együttműködés bővítése melletti elkötelezettségüket, és ajánlják az ilyen jellegű találkozók évi rendszerességgel történő megrendezését. A két kormány megállapodik a szorosabb konzuli együttműködésben, beleértve harmadik országokban közös képviseletek kialakítását, illetve egymás képviseletét, ha ott csak egyikük van jelen. (MTI)

A sárospataki kötetekről

Moszkva. Az orosz alsóház második olvasatban is jóváhagyta a sárospataki református kollégiumi kötetek visszaadását. A duma tegnapi pótplénumán 347 képviselő szavazta meg az 1945-ben a Szovjetunióba vitt kötetek visszaadásáról szóló törvénytervezetet, míg 36 ellenezte és egy tartózkodott. A harmadik olvasatra, január második felében kerülhet sor. A törvény Vlagyimir Putyin elnök aláírása nyomán léphet hatályba. (MTI)

Indián elnök lesz Bolíviában

La Paz. Már az első fordulóban megnyerheti a vasárnapi bolíviai elnökválasztást Evo Morales, a szocialisták vezére; a felmérések szerint eléri az abszolút többséget, az 51 százalékot. Ellenfele, a konzervatív Jorge Quiroga konzervatív exállamfő a választók 31-34 százalékának a bizalmát élvezi. Ha Morales, a Mozgalom a Szocializmusért (MAS) vezetője győz, úgy ő lesz Bolívia és egész Dél-Amerika első indián származású elnöke. A hivatalos szavazatszámlálás meglehetősen lassan folyik, az eredményt talán ma hirdetik ki. (MTI)

Letartóztatások Spanyolországban

Madrid. Őrizetbe vettek 14 terroristagyanús személyt tegnapra virradóra Spanyolország több tartományában, egy összehangolt rendőri akció keretében. Olyan személyekről van szó, akik iszlám harcosokat toboroztak és készítettek fel iraki akciókra. A letartóztatások folytatódnak, tíz napon belül ez a második letartóztatási hullám az országban. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?