Román kormányfő: Bukarest elítéli az ukrajnai polgári célpontok elleni orosz támadásokat

Marcel Ciolacu

Románia határozottan elítéli a polgári célpontok és Ukrajna energetikai infrastruktúrája ellen folyó orosz támadásokat – jelentette ki Marcel Ciolacu román miniszterelnök szerdán Kijevben.

„Határozottan elítéljük, hogy az Oroszországi Föderáció változatlanul folytatja polgári célpontok, létfontosságú és energetikai infrastrukturális létesítmények elleni támadásait. Ezek háborús bűnök. Oroszország mindezen tettei csak a nemzetközi szolidaritással szembeni tehetetlenségéről tanúskodnak” – emelte ki a román kormányfő az ukrán partnerével, Denisz Smihal miniszterelnökkel közösen tartott sajtóértekezleten, amelyre azután került sor, hogy a két ország kormányközi egyeztetéseket folytatott az ukrán fővárosban. Ciolaku egyúttal megjegyezte: eddig nincs megerősítés arra vonatkozóan, hogy Oroszország célzott támadásokat hajtott volna végre Románia ellen.     

„Smihal miniszterelnökkel együtt hamarosan új elképzeléseket tekintünk át, hogy a jövőben ne legyenek efféle támadások” – mondta az orosz drónok országa területén történt lezuhanására vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva.

Smihal a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy Ukrajna és Románia minőségileg új szintre lép az együttműködésben, ez pedig tovább erősíti Románia szolidaritását Ukrajna iránt az orosz agresszióval szemben. „Ma Kijevben közös ukrán-román kormányközi egyeztetésekre, tulajdonképpen a kormányok együttes ülésére került sor. Együtt új lapot nyitunk Ukrajna és Románia kapcsolatában, és az együttműködés minőségileg új szintjére jutunk. Ez tovább erősíti szolidaritásunkat az orosz agresszorral szemben” – fogalmazott az ukrán miniszterelnök.

Kifejtette, hogy az országok közötti együttműködés legígéretesebb területei a logisztika – benne a dunai kikötők fejlesztése és a határmenti infrastruktúra további javítása a tervek szerint négy új ellenőrzőpont megnyitásával Csernyivci megyében és Kárpátalján –, ezen felül a mezőgazdaság, elsősorban a gabonatárolás terén, és az energiagazdálkodás.

Smihal közölte, hogy a konzultációk eredményeként hét dokumentumot írtak alá: egy közös nyilatkozatot, egy kormányközi megállapodást a Bila Cerkva és Máramarossziget között egy Tiszán átívelő közúti határhíd megépítéséről, egy memorandumot az együttműködés megerősítéséről az ukrán gyártmányú termékek megbízható tranzitjának biztosítása érdekében, egy jegyzőkönyvet a személyek visszafogadásáról, egy szándéknyilatkozatot az ukrán és a román egészségügyi minisztériumok között, egy gyógyszerészeti együttműködési memorandumot, és egy együttműködési megállapodást az ukrán stratégiai ipari minisztérium és a román gazdasági minisztérium között a védelmi képességek növeléséről.

Ciolacu szavai szerint a közeljövőben több román miniszter is Ukrajnába látogat, hogy aláírjon további együttműködési dokumentumokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?