Róma több mint egy hónapos eseménysorozatra készül

Róma |

<p>Rendkívüli szervezési és biztonsági gépezet indult be az olasz fővárosban a pápa lemondása és az utód megválasztása alkalmából Rómába érkező zarándoktömeg fogadására. Csütörtöki sajtóértesülések szerint a Vatikánvárosban és a fővárosban&nbsp; megerősítették a terrorizmus elleni intézkedéseket.</p>

Mintha a 2000-ben tartott jubileumi szent év ismétlődne meg - értékelte az eseménysorozat jelentőségét Gianni Alemanno, Róma főpolgármestere.
    Két nappal azután, hogy XVI. Benedek bejelentette lemondását, máris hívők tömege rohamozta meg szerdán az általános audienciát és a Szent Péter-bazilikában a pápa pontifikálta misét is.
    A vasárnapi úrangyala imádságra 150 ezer embert várnak a Szent Péter térre és ennek többszörösét február 27-én, a pápa utolsó általános audienciájára, amelyet ugyanitt rendeznek meg.
    A következő két hétben XVI. Benedek egyedül az ügyvivő olasz kormányfőt, Mario Montit és az államfőt, Giorgio Napolitanót fogadja magánmeghallgatáson. A világ minden részéből érkező hivatalos állami és egyházi delegációk szintén a nyilvános audienciákon vesznek majd részt.
     A becslések szerint a február 28. és március 30. közötti időszak egymást követő eseményein - XVI. Benedek lemondása, konklávé, az új pápa beiktatása, húsvét - napi 100 ezer ember fordul majd meg a Szent Péter téren és a Vatikán közelében. A nap huszonnégy órájában ötszáz rendőr teljesít szolgálatot a pápai állammal szomszédos római utcákon - többnyire az Angyalvár és a Szent Péter tér közötti területen. Olaszország más részéből is rendőrök, csendőrök, tűzoltók, tűzszerészek érkeznek Rómába.
    A zarándoktömeg mozgatását, ellátását, biztonságát a római városházán létrehozott "rendezőközpontból" irányítják. Itt döntenek arról is, hány óriásvásznat állítsanak fel Róma különböző pontjain és meddig hosszabbítsák majd meg a metrók nyitva tartását.
    Az esemény megszervezéséhez Alemanno 4,5 millió eurót kért a kormánytól.
    A Federalberghi szállodásszövetség máris foglalási lázt jelentett Rómából, ahol a csillagokba szöktek a Vatikán körüli lakásárak is: egy negyvenöt négyzetméteres lakás heti bére a pápa lemondásának bejelentése után ezerről kétezer euróra ugrott.
    A Vatikán közeli szállók már tele vannak újságírókkal. A Szent Péter tér környéke nemzetközi televíziós stúdióvá változott - írta a La Repubblica című olasz újság honlapja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?