Róháni: Trumpnak újjá kell építenie a felégetett hidakat, ha személyes találkozót akar

Haszan Róháni
Teherán |

Donald Trump amerikai elnöknek újjá kell építenie a hidakat, amelyeket felégetett eddig elnöksége idején, ha személyes találkozót akar - jelentette ki szerdán Haszan Róháni iráni elnök.

 

Az iráni államfő ezzel az amerikai elnök múlt havi kijelentésére reagált. Trump azt mondta, hogy bármikor és feltételek nélkül kész találkozni az iráni vezetéssel, köztük Róhánival, hogy az iszlám köztársaság atomprogramjáról tárgyaljon vele.

Róháni szerint azzal, hogy Trump kiléptette az Egyesült Államokat a hat nagyhatalom és Irán között 2015-ben létrejött atomalkuból, lerombolta azt a "kommunikációs hidat", amelyet a nukleáris megállapodás létesített.

"Egészen jól haladtak a tárgyalások az Egyesült Államokkal (...), de akkor az amerikaiak maguk rombolták le ezt a hidat" - fogalmazott az iráni elnök.

 

Az amerikai elnök májusban jelentette be, hogy az Egyesült Államok kilép az egyezségből, és újra életbe lépteti az atomalku ratifikálásakor felfüggesztett szankciókat az iszlám köztársasággal szemben. Arra hivatkozott: a megállapodás nem akadályozza meg végleg, hogy Irán atomfegyverre tegyen szert. Az atomalku többi részese kitart a magállapodás mellett, amelyet a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint Irán tiszteletben tart.

A 2015-ben létrejött egyezmény értelmében Irán korlátozza atomprogramját, cserébe a nemzetközi közösség feloldotta az Iránnal szembeni szankciókat.

Az amerikai szankciókat két szakaszban vezetik be. Az első szakasz a múlt héten vette kezdetét, a büntetőintézkedések az iráni gazdaság több ágazatát érintik. A második szakasz november elején lép életbe, elsősorban az iráni energetikai szektort veszi célba, embargóval sújtva az iráni olajexportot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?