Róháni: Irán betartja ígéreteit

Haszan Róháni
Bécs |

Irán betartja az ígéreteit a nukleáris programjáról szóló nemzetközi atomalku, valamint a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) folytatott együttműködés tekintetében is - jelentette ki Haszan Róháni iráni államfő svájci látogatásán kedden.

"Ezekben az időkben a problémákat csak a népek és kormányok közötti szoros együttműködéssel lehet megoldani" - hangsúlyozta Róháni Bernben, svájci kollégájával, Alain Bersettel közösen tartott sajtókonferenciáján.

"Ha megígérünk valamit, tiszteletben is tartjuk ígéretünket, mint például az atomalkut és együttműködésünket a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel" - tette hozzá az iráni államfő.

Róhánit külügyminisztere, Mohamed Dzsavád Zaríf is elkísérte Svájcba, ahonnan szerdán utaznak tovább Bécsbe.

Zaríf pénteken Bécsben találkozik az atomalkut továbbra is támogató országok diplomáciájának vezetőivel is, hogy tárgyaljanak a 2015-ös nukleáris megállapodás fenntartásáról az Egyesült Államok kilépése után. A találkozót Irán kezdeményezte a "maradó" országokkal, azaz Nagy-Britanniával, Németországgal, Franciaországgal, Kínával és Oroszországgal. A megbeszélésen az egyezmény fenntartására tett európai javaslatot vitatják meg.

Washington idén május elején felmondta a 2015-ös atomalkut, és visszaállította a felfüggesztett szankciókat az iszlám köztársasággal szemben.

Irán a megállapodás jövőjével kapcsolatosan vegyes jelzéseket küldött. A teheráni vezetés egyrészt azt állítja: tiszteletben fogja tartani a megállapodásban foglaltakat, dacára az Egyesült Államok kilépésének, másrészt viszont az alku fenntartását a nyugati államok garanciáitól teszi függővé, amelyek értelmében külföldi vállatok az amerikai büntetőintézkedések ellenére is folytathatják üzleti tevékenységüket az iszlám köztársasággal.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?