Robert Mueller
Robert Mueller: Trump volt kampánymenedzsere tanúkat próbált befolyásolni
Potenciális tanúkat próbált befolyásolni Paul Manafort, Donald Trump amerikai elnök volt kampánymenedzsere - közölte hétfőn Robert Mueller különleges ügyész, az amerikai elnökválasztásba való feltételezett orosz beavatkozás ügyében vizsgálatot folytató bizottság vezetője.
Mueller, aki több vádat is emelt Manafort ellen, indítványban kérte az ügyben illetékes bírót, hogy vonja vissza Manafort tárgyalás előtti szabad lábra helyezését. Trump volt kampánymenedzserét házi őrizetbe helyezték a tavalyi októberi vádemelés után.
Manafort ellen egyebek közt összeesküvés, pénzmosás és adócsalás miatt emeltek vádat.
Mueller indítványában Brock Domin, az FBI különleges ügynöke arról számolt be, hogy Manafort megkísérelt telefonhívással, SMS-sel és titkosított üzenetküldő szolgáltatásokkal kapcsolatba lépni az úgynevezett Hapsburg-csoport nevű, Viktor Janukovics bukott ukrán elnök kormánya érdekében lobbizó csoport két tagjával még februárban.
Az FBI állítását a két csoporttagtól származó dokumentumokkal és nyilatkozatokkal, valamint Manafort iCloud internetes tároló-szolgáltatásáról származó hívásnaplókkal és információkkal támasztotta alá. Domin hangsúlyozta: Manafort úgy próbált kapcsolatba lépni a két személlyel, hogy aközben óvadék fejében szabad lábon volt, célja pedig "tanúvallomásuk befolyásolása" és "bizonyítékok elrejtése" volt.
A 69 éves Paul Manafort korábban több republikánus elnökjelölt kampánycsapatában dolgozott, 2016 márciusában csatlakozott Donald Trumpéhoz, májusban pedig kampányfőnöknek nevezték ki. 2016 augusztusában, miután kiderült, hogy Janukovics pártjának dolgozott, illetve a korábbi ukrán vezetés érdekében lobbizott Washingtonban, Trump lemondatta.
Mueller washingtoni és virginiai szövetségi bíróságokon emelt vádat Manafort ellen, washingtoni tárgyalásának kezdetét szeptember 17-re írták ki. Trump tagadja, hogy összejátszott volna Moszkvával a elnökválasztás során, a Mueller vezette vizsgálatot pedig politikai boszorkányüldözésnek minősítette.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.