Robbanás Vlagyikavkazban ,18 halott

Moszkva |

<p>Az észak-oszétiai Vlagyikavkazban csütörtökön történt terrorcselekmény halálos áldozatainak száma az éjszaka 18-ra emelkedett, több mint 158 ember megsebesült - közölte pénteken reggel a helyi egészségügyi minisztérium.</p>

Az éjszaka a tíz legsúlyosabb sérültet Moszkvába szállították repülőgépen. 
Az ügyben már őrizetbe vettek három gyanúsítottat - közölték hivatalos forrásból, de részletekkel nem szolgáltak.
A merényletet gyakorlatilag vállalta a magát a Kaukázus Emírjének nevező Doku Umarov saját honlapján, de ezt a szakértők kétkedéssel fogadják, mivel Umarov pozíciója eddigi hívei között vitatottnak látszik, s az utóbbi időben minden ilyen akciót magára vállalt.
Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat igazgatója az úgynevezett ekazsevói szélsőséges csoportot gyanúsítja: az ingusföldi falu elleni különleges akcióban tavasszal megöltek hét szélsőségest, köztük a Szaid Burjasztkij néven ismert szélsőséges ideológust, aki az öngyilkos merénylők felkészítéséért volt felelős, és négy Kartojev fivért. További három Kartojevet a Nyevszkij Expressz vonat elleni tavalyi merénylet kapcsán őrizetbe vettek.
Szaid Burjatszkij a különleges hadművelet idején egy Dobrijev nevű férfi házában bujkált, s ez a neve a csütörtökön felrobbantott Volga tulajdonosának is, de még nem világos, ugyanazon személyről van-e szó.
A Volga tulajdonosa elmondta: már régen el akarta adni autóját, de nem talált vevőt, mígnem a hét elején jelentkezett nála valaki, aki azt mondta, sürgősen szüksége van a kocsira, nincs ideje átíratni, majd fizetett és Dobrijev kocsira adott meghatalmazásával távozott.
A kocsi alig fél órával a robbanás előtt lépte át az Ingusföld és Észak-Oszétia közötti határt.
A robbanóanyagot részben a propán meghajtással is működő autó gázballonjába tették csavarokkal és apró fémdarabokkal, ezek, valamint az autó szétrepülő darabjai okozták a legtöbb sérülést.
A robbanás olyan erejű volt, hogy az egész városban hallatszott, s a környező házakban nem csak az ablakok törtek ki, hanem a falak is megsérültek. 
A lapok szemtanúk közlései alapján arról számoltak be, hogy a kocsi - egy Volga - a piac bejárata előtti dugóban állt, s ha nem lett volna dugó,  a merénylet jóval több áldozatot követelt volna, mert különben nyilván nagy sebességgel behajtott volna a zsúfolt piacra.
A Kommerszant című moszkvai lap idézte Dmitrij Medvegyev elnököt, aki azt mondta: a tetteseket meg fogják találni és felelősségre vonják, ellenállás esetén pedig megsemmisítik. A lap emlékeztetett rá, hogy az orosz államfő hasonlóan nyilatkozott a moszkvai metróban elkövetett merényletek után is, azóta kitartóan folynak az egész Észak-Kaukázusban a különleges hadműveletek, és már több mint 30 szélsőségest megöltek.    
Észak-Oszétiában pénteken gyásznapot tartanak a terrorakció áldozatainak emlékére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?