Robbanás történt egy bankfiókban Budapesten

Budapest |

<p>Több bankfiók portálja megrongálódott hétfő hajnalban a főváros XIII. kerületében, a Lehel utcában, ahol egy eddig ismeretlen típusú robbanószerkezet lépett működésbe. Nem sérült meg senki, az anyagi kár viszont jelentős. A robbantással összefüggésben egy motorost keres a rendőrség.</p>

Az elsődleges vizsgálatok alapján robbantásos bűncselekmény történt a fővárosi Lehel utcában hajnali negyed öt után néhány perccel. A helyszínen négy bankfiók üzemel egymás mellett, az Erste, a CIB, a Budapest Bank, és az FHB fiókja. A CIB Bank és a Budapest Bank portálja károsodott.    Az eddigi adatok szerint a robbanást ismeretlen szerkezetű és ismeretlen típusú robbanóanyag okozta, "a bűncselekmény nem emberi élet kioltására vagy személyi sérülés okozására irányult" - írta honlapján a rendőrség.     Szemtanúk egy motorost láttak elhajtani a bank épülete elől a robbanást megelőzően - értesült az MTI helyszínen lévő tudósítója, aki azt látta, hogy az út mindkét oldalán betörtek az ablakok és feltehetően a bank bejárati ajtaját repítette az út túloldalára a detonáció.    Később a rendőrség azt közölte: keresi azt az ismeretlent, aki a Lehel utcai robbantás helyszínéről "egy cross enduro jellegű, tarka színű, forgalmi rendszám nélküli, 150-170 köbcentiméteres, robogónál nagyobb méretű motorkerékpárral elhajtott".    A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntett és közveszély okozása bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatja az eljárást ismeretlen tettes ellen.    A rendőrség mind a gyalogosok, mind a közúti forgalom elől lezárta a területet a Béke tértől egészen a Róbert Károly körútig, a gyalogosokat is csak lakcímkártyával engedik be. A helyszínelés még a kora délutáni órákban is tartott.    A robbanás egy újépítésű ház alsó üzletsorán történt az épületegyüttes beszögelésben, ahol több bankfiók is van. A területen található üzletek egy része ki sem nyitott, amelyek pedig nyitva vannak, ott arra panaszkodnak az eladók, hogy kicsi a forgalom, a betérő emberek jellemzően arról számolnak be, hogy hangos robbanásra ébredtek.    Az MTI tudósítójának a közeli Röppentyű utcában lakó idősebb nő azt mondta, azt hitte, hogy dörög az ég, vihar lesz; ő már fent volt, fia pedig felébredt a robbantás hangjára. Az egyik boltos beszámolt arról is: többen azt mondták neki, hogy egy hajléktalant elküldtek a robbanás előtt a helyszínről. Az üvegszilánkokat a robbanás ereje a Lehel utca másik oldaláig, mintegy nyolcvan méterre röpítette, még délelőtt is üvegszilánkok borították az úttestet.     A Lehel utca egy szakaszának hétfő hajnali lezárása a 14-es villamos és a 105-ös autóbusz közlekedését érinti - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere az MTI érdeklődésére. A 14-es villamos Káposztásmegyer és a Frangepán utca között közlekedik, onnan a Lehel térig villamospótló autóbuszok járnak terelt útvonalon. Ugyancsak terelt útvonalon közlekedik a 105-ös autóbusz. A hétfő hajnalban elkövetett budapesti robbantás helyszínének kiválasztása üzenetértékű lehet - nyilatkozta az MTI megkeresésére Jasenszky Nándor biztonsági szakértő. Úgy vélte: a helyszín kiválasztását egyfelől motiválhatta, hogy a környéken számos bankfiók van, ugyanakkor a bűncselekmény irányulhatott céltudatosan az adott bankfiókra is.    Jasenszky Nándor arra a kérdésre, hogy csoport- vagy politikai motiváció állhatott-e a történtek hátterében, azt mondta: ezeknek a bűncselekményeknek a jellemzője, hogy az elkövetői kör felvállalja tettét, ilyen eddig nem történt, továbbá a politikai motiváció esetében a helyszínválasztás is emblematikus, politikai üzenettel bíró kell, hogy legyen.    A konkrét esettel összefüggésben azt mondta: a robbantás célja egyértelműen a vagyoni károkozás volt, ezt támasztják alá azok a sajtóhírek is, amelyek szerint a környékbeli hajléktalanokat előzőleg figyelmeztették, menjenek el a helyszín közeléből.    A nyomozással kapcsolatban kiemelte: meg kell vizsgálni, hogy a közelmúltban bárki fenyegetőzött-e hasonló bűncselekménnyel, továbbá az is támpontot ad a rendőrségnek, hogy milyen anyaggal, milyen technológiával követték el a bűncselekményt.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?