Robbanás miatt ismét megszakadt a Krím áramellátása

Szevasztopol/Kijev |

<p>Megszakadt a Krím félsziget áramellátása Ukrajna felől csütörtökre virradóra az egyetlen, még működő vezetéken történt robbantás miatt - közölte a dél-ukrajnai Herszon megye rendőrsége az előzetes szakértői jelentésekre hivatkozva.&nbsp;</p>

Zinovij Bucjo, az Ukrenergo ukrán vállalat sajtóosztályának vezetője a 112 tévécsatornának nyilatkozva korábban elmondta: a Kahovka-Titan vezeték egyik oszlopa kidőlt, és a vezeték megrongálódott. Szavai szerint folyamatban van a hiba elhárítása, és az áramellátás helyreállítása.

A helyszínen vizsgálatot folytató tűzszerészeti szakértők előzetes következtetései szerint azonban az oszlopot robbantással rongálták meg. Az ügyben a hatóságok nyomozást rendeltek el elektromos létesítmények szándékos rongálása miatt, ami az ország törvényei alapján tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekménynek számít.

Szvetlana Borodulina, a Krím félszigeti kormány energiaügyi minisztere megerősítette az áramellátás leállását. Hangsúlyozta, hogy ennek nem lesznek komolyabb következményei a félsziget lakói számára. Azt nem említette, hogy mekkora az áramveszteség az ukrán vezeték leállása miatt. Hivatalos adatok szerint ez nem haladja meg a 150 megawattot, ami a félsziget áramszükségletének 10 százaléka. 

Szerhij Akszjonov krími kormányfő és Borodulina mindazonáltal az árammal való takarékoskodásra hívta fel a félsziget szilveszterezni készülő lakóit.

A Kahovka-Titan vezeték az utolsó abból a négyből, amely Ukrajna felől árammal látta el a félszigetet. November 22-én ismeretlen szélsőségesek robbantással megrongálták a vezetékeket a Krímtől nem messze, így tiltakozva a félsziget orosz megszállása és a tatár kisebbség üldözése ellen. Ennek következtében a Krímben súlyos áramhiány alakult ki, a hatóságok rendkívüli állapotot vezettek be, és csak időszakosan, ütemterv szerint biztosították az áramellátást.

A helyzet javult, miután december 2-án az oroszországi Krasznodari területről egy vezetéken megindult az áramszolgáltatás a Krímbe, majd december 15-én egy második vezetéket is üzembe helyeztek. A tervek szerint tavasszal két további vezetéket is beindítanak, ami biztosítani fogja a félsziget függetlenítését az ukrán energiaszolgáltatótól.

December közepén a javítási munkálatokat követően egy vezetéken Ukrajnából is újraindult az áramszolgáltatás.

Ukrajnának a Krímmel kötött energiaszolgáltatási szerződése december 31-én jár le. Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök december 29-én kijelentette, hogy a Krímbe történő áramszállítás kérdését az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanácsnak kell megvizsgálnia.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?