Reuters: Az AstraZeneca feleannyi vakcinát tud leszállítani az EU-nak, mint amennyit vállalt

koronavírus-vakcina AstraZeneca

Az AstraZeneca gyógyszergyár arról értesítette az Európai Uniót, hogy az idei év második negyedévében kevesebb mint a felét szállítja le a megállapodásukban foglalt, koronavírus elleni oltóanyagnak – közölte egy névtelenül nyilatkozó uniós illetékes a Reuters hírügynökséggel. A hírt hivatalos forrásból nem erősítették meg.

Az oltóanyag-szállításokról folytatott tárgyalásokban részt vevő brüsszeli tisztségviselő szerint a gyógyszergyár a megbeszélések során közölte, hogy az első negyedévben mintegy negyvenmillió adag oltóanyagot tud leszállítani, a második negyedévben viszont kevesebb mint kilencvenmilliót a szerződésben szereplő 180 millió helyett.

A brit-svéd gyógyszergyár nem cáfolta a hírt, de későbbi közleményében a vállalat egyik szóvivője  úgy fogalmazott, hogy az AstraZeneca legfrissebb negyedéves előrejelzésében célként szerepel az Európai Bizottság által lekötött mennyiség teljesítése. A szóvivő hozzátette, hogy a jelenlegi fázisban az AstraZeneca igyekszik növelni a termelést az uniót ellátó láncolatban, és igénybe veszi globális kapacitásait, hogy teljesíteni tudja a 180 millió adag leszállítását a második negyedévben.

A beígért mennyiség esetleges elmaradásával összefüggésben a Reuters emlékeztet arra, hogy az első negyedévben is kevesebb vakcina érkezett az ígértnél, ezért előfordulhat, hogy az EU nem tudja teljesíteni a kitűzött célját, a felnőttek hetven százalékának beoltását nyárra.

Az oltóanyaggyártókkal folytatott tárgyalásokat koordináló Európai Bizottság egyik szóvivője nem kívánta kommentálni a Reuters értesülését, mondván, az oltóanyag-beszerzésekről folyó tárgyalások bizalmasak. Hozzátette azonban, hogy függetlenül attól, miként alakul a AstraZeneca körüli helyzet, az Európai Uniónak a kelleténél is több oltóanyaga lesz ahhoz, hogy teljesíteni tudja a kitűzött célt, ha a megállapodásokkal összhangban megérkeznek a más gyártók által ígért szállítmányok.

Az AstraZeneca januárban arra figyelmeztette az EU-t, hogy termelési gondok miatt nem tudja teljesíteni az első negyedéves vállalásait. A vállalat így összeségében június végéit 130 millió adagot tud továbbítani az EU-nak, ami jóval kevesebb a vállalt háromszázmilliónál.

A múlt héten kiszivárgott megállapodásból kiderült, hogy az AstraZeneca két egyesült királyságbeli, egy belgiumi és egy hollandiai üzemében gyártja le az EU-nak szánt oltásokat. A svéd-brit gyógyszergyártónak máshol is vannak üzemei, és egy uniós illetékes is azt mondta a múlt héten a Reuters hírügynökségnek, hogy a többi között az egyesült államokbeli és indiai gyáraiból is szállíthat vakcinákat az uniónak. A cég nemrégiben közölte, hogy növeli globális kapacitásait és a termelékenységet, és áprilisra havonta kétszázmillió dózist fog előállítani, ami a duplája lesz a februári mennyiségnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?