Rendőrségi akcióval átfésülték a nápolyi külváros egyik drogközpontját

Kábítószert, fegyvereket és készpénzt foglaltak le a camorra bűnszervezet egyik drogelosztópontjának számító dél-olaszországi Caivanóban, ahol több mint négyszáz rendőrt vetettek be a kedd reggeli hatósági akcióban.

A Nagy Hatás fedőnevű akcióban szabályosan átfésülték a Nápollyal szomszédos, külvárosi területnek számító Caivano utcáit és épületeit.

A hatósági fellépésben részt vettek a csendőrség és a pénzügyőrség emberei is. Helikoptereket és drogkereső kutyákat is bevetettek.

A rendőrség első közlései szerint csak az egyik rejtekhelyen több mint harmincezer euró készpénzt találtak, fegyvereket és az azokhoz használt lőszereket, valamint már kész kábítószeradagokat foglaltak le.

Az egyik átvizsgált lakásban a drog csomagolása zajlott, az ott talált nőt őrizetbe vették.

A kevesebb mint negyvenezer lakosú Caivanót a nápolyi szervezett bűnözést irányító camorra egyik drogpiacaként tartják számon, több más külvárosi negyedhez hasonlóan.

Augusztusban vált ismertté Caivano neve, miután a hatóságok nyilvánosságra hozták, hogy Parco Verde kerületben kis- és fiatalkorúak egy csoportja még a korábbi hónapokban több esetben bántalmazott és megerőszakolt egy 10 és egy 12 éves kislányt. Az erőszakot videóra is felvették. A csoport két tagjának apja a camorra ismert embere.

A kislányok családjait fenyegetés érte, ezért a hatóságok védett helyre költöztették őket.

Giorgia Meloni miniszterelnök augusztus 31-én látogatott el Caivanóba, ahol az állam jelenlétét hangsúlyozta.

A keddi akcióval egy időben Matteo Piantedosi belügyminiszter azt hangoztatta, hogy a kormány, a régóta bűnözéstől sújtott térségektől kezdve az ország egész területén biztosítani kívánja a biztonságot és törvényességet.

„Biztonságot teremtünk minden külvárosban" – jelentette ki. Hozzátette: hasonló hatósági akcióval kívánják garantálni a biztonságot a városok pályaudvarainál is, ahol többek között a migránsok erősödő jelenléte okoz közbiztonsági veszélyt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?