Rendőri intézkedés az esküt tett gárdisták ellen Szentendrén

Szentendre |

<p>Több száz rendőr hatolt be Szentendre külterületén arra a magánterületre, ahol a Magyar Gárda egyenruháját viselő mintegy félezer ember tett esküt szombat délelőtt.</p>

A Skanzen közelében egy kerítéssel körbezárt magánterületen mintegy félezer, fehér inget, fekete nadrágot és mellényt, a bíróság által jogerősen feloszlatott Magyar Gárda egyenruháját viselő ember sorakozott fel alakzatban, árpádsávos és jobbikos zászlót lobogtatva, és esküt tett az előre meghirdetett időponttal öt órával hamarabb.
    A területet a rendőrök már a rendezvény előtt körbevették, városba vezető utakat ellenőrizték, az avatás helyszínre vezető Sztaravodai utcát pedig lezárták a forgalom elől. A rendőrök több tucatnyi mikrobusszal, járőrautóval és csapatszállító teherautóval vonultak fel. A gárdisták közel húsz autóbusszal érkeztek, és a területet körbefogva parkoltak le.
    Amikor a gárdisták esküt tettek, a rendőrök  behatoltak a területre, és egyenkénti igazoltatásba kezdtek. A gárdisták  kiabálással fogadták az intézkedést, "mocskos zsidók!",  "hazaárulók!" - kiabálták, de ellenállás nem tanúsítottak. A gárdisták jó része árpádsávos kendőkkel és gázálarcokkal takarta el az arcát.
    Néhány, magát "új magyar gárdistának" nevező egyenruhás arról tájékoztatta az MTI tudósítóját, hogy létrehozták a gárda rendőri egységét, a "Gárda Csendőrséget". 
    A bíróság által jogerősen feloszlatott, majd a tagok állítása szerint újjáalakult Magyar Gárda azért tartotta rendezvényét Szentendrén, egy magánterületen, mert a fővárosi Hősök terére tervezett rendezvényüket a Budapesti Rendőr-főkapitányság betiltotta, a döntést a bíróság is helyben hagyta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?