Rendkívüli hadiállapotot rendelt el a dél-koreai elnök, a parlament azonban megszüntette azt

Jun Szogjol

Jun Szogjol helyi idő szerint késő este televíziós beszédében szólt a lakosokhoz. Az elnök az észak-koreai kommunista erők elleni védelemre, valamint az államellenes elemek eliminálására hivatkozva hirdetett hadiállapotot.

Jun Szogjol szerint a liberális, alkotmányos rend védelmének érdekében nem maradt más választása, mint a hadiállapot elrendelése, de azt rövid beszédében nem részletezte, hogy ez pontosan milyen intézkedésekkel jár.

Ez egy elkerülhetetlen intézkedés a szabadság és az emberek biztonságának biztosítása és a nemzet stabilitásának garantálása érdekében a felforgató, államellenes elemek által gerjesztett zavargásokkal szemben

– indokolta döntését az államfő.

Sajtóértesülések szerint a legnagyobb ellenzéki erő, a Demokratikus Összefogás Pártja összehívta a képviselőit egy rendkívüli értekezletre. A párt vezetője a bejelentés után nem sokkal közölte, hogy alkotmányellenesnek tartják a hadiállapot elrendelését. 

Jun Szogjol azzal vádolta az ellenzékét, hogy Észak-Koreával szimpatizálnak, így megbénították a kormány működését – írja az AP hírügynökség, amely azt is felidézte, hogy az elnök pártja, valamint a parlamenti többséggel bíró Demokrata Párt között az elmúlt időszakban patthelyzet alakult ki a jövő évi költségvetés miatt.

Az elnök beszédében arra is kitért, hogy az ellenzéki párt a héten megpróbálta elmozdítani az ország legfőbb ügyészeit.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség értesülései szerint a bejelentést követően a védelmi minisztere összehívta az ország hadseregének legfontosabb parancsnokait egy értekezletre. 

Washinton is követi a fejleményeket

A Fehér Ház folyamatos kapcsolatban áll a dél-koreai kormánnyal, és figyelemmel kíséri az eseményeket – közölte a Yonhap hírügynökséggel a Nemzetbiztonsági Bizottság szóvivője. 

Az Egyesült Államok több mint 28 ezer katonát állomásoztat Dél-Korea és Észak-Korea határán. A helyi amerikai katonai parancsnokság szóvivője azonban több telefonos megkeresésére sem választol – közölte a Reuters. 

Tilos a politikai aktivitás

A Yonhap hírügynökség információi szerint a hadiállapotot vezető katonai parancsnokság bejelentette, hogy betiltanak minden politikai aktivitást, köztük a tüntetéseket, és a politikai pártok tevékenységét. Emellett a parancsnokság irányítása alá helyezik a sajtót, és a kiadókat. Hogy ez pontosan mit is jelent, azt egyelőre nem lehet tudni. 

Katonák a parlamentben

A Korea-JoongAngDaily helyi lap beszámolója szerint éjfél után helikopterrel katonák érkeztek a parlamenthez, és megpróbáltak bejutni az épületbe. A parlamentben a liberális Demokrata Párt képviselői gyűltek össze, hogy megszavazzák a hadiállapot felfüggesztését. A katonák eközben az ablakokat betörve próbáltak bejutni az épületbe. 

Röviddel ezt követően a képviselők végül meg is szavazták a hadiállapot megszüntetését – adta hírül a dél-koreai sajtó. A jelenlévő 190 képviselő mindegyike annak megszüntetésére voksolt. A képviselőház elnök bejelentette, hogy az elnök hadiállapotról szóló döntése semmis, és távozásra szólította fel a parlamentben lévő rendőröket és katonákat. 

(hvg,portf.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?