Rendkívüli áramszünetek kezdődtek Kijevben

kijev k
Kijev |

Rendkívüli áramszünetek kezdődtek az ukrán fővárosban, Kijevben hétfőn – közölte egy helyi társaság.

A DTEK energetikai vállalat Telegram-csatornáján tájékoztatott, hogy a megnövekedett áramfogyasztás miatt a helyi energiaszolgáltató, a NEK Enerho hétfőn rendkívüli áramszünetet rendelt el.

A kijevi városvezetés egy nappal korábban, vasárnap bejelentette, hogy a vészleállások oka a városban egyre súlyosbodó áramhiány. Hétfőn 32 százalékkal nagyobb áramhiányt jeleztek előre az energiarendszerben, mint amennyit a stabilizációs leállások esetére figyelembe vettek.

Korábban az Ukrenerho állami energiaszolgáltató vállalat közölte, hogy hétfőn újra áramkimaradások lesznek a fővárosban, valamint Kijev, Zsitomir, Poltava, Szumi, Harkiv, Cserkaszi és Csernyihiv régiókban, ahol a fogyasztást 30 százalékkal kell csökkenteni az energiarendszer megerősítése, stabilizálása érdekében.

A cég egyben rámutatott arra, hogy az áramkimaradásokat a menetrend szerint tervezi végrehajtani, de nem zárják ki a vészleállásokat sem. Vasárnap este Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt közölte, hogy az országban több mint 4,5 millió ember maradt áram nélkül, a legtöbben Kijevben és a kijevi területen, ahol a legnehezebb az áramellátás helyzete.

Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője hétfő reggel azt közölte, hogy az orosz erők Zaporizzsja régióban egy falut lőttek, és 16 polgári infrastrukturális létesítményt leromboltak, egy ember meghalt. Az oroszok Szumi  megyét is támadták, ahol egy ember életét vesztette, egy másik megsebesült - mondta.

Az orosz fél a maga részéről ukrán támadásokról adott hírt: az orosz ellenőrzés alatt álló Donyeck városában a vasúti igazgatóság központját találat érte, amely súlyos károkat és tüzet okozott. Áldozatokról nem szólnak a hírek. A szintén orosz ellenőrzés alatt álló Herszonban továbbra is feszült a helyzet. A város környékén folytatódik az ukrán erők koncentrációja – közölte Kirill Sztremouszov, a helyi orosz közigazgatás helyettes vezetője. Zajlik a polgári lakosság áttelepítése a Dnyeper folyó túlpartjára, áramkimaradások is vannak. A fronton a helyzet változatlan, a beharangozott ukrán offenzíva Herszon visszafoglalására eddig nem indult meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?