Rendben zajlik az előre hozott képviselőházi választás Csehországban

Prága |

<p>Rendben, problémák nélkül zajlott le az előre hozott választás első napja Csehországban. Zavaró eseményekről az urnák zárásáig nem érkezett jelentés.</p>

Hivatalos adatok a választói részvételről nem állnak rendelkezésre. Különböző becslések szerint az első napon a több mint nyolcmillió bejegyzett választó mintegy 50-55 százaléka adta le szavazatát.    A választás szombaton folytatódik, a szavazóhelyiségek reggel nyolc és délután két óra között lesznek nyitva. A tapasztalatok szerint szombaton már jóval kevesebben mennek el szavazni, mint az első napon. A választások eredménye a szombat esti órákban várható.    A vezető politikusok - köztük Miloš Zeman államfő, Jiří Rusnok kormányfő és Bohuslav Sobotka, a voksolás várható győztese, a Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD) elnöke - szinte kivétel nélkül már pénteken leadták szavazatukat.    "Optimista vagyok. Azzal számolok, hogy az emberek stabil és dolgos parlamentet választanak" - mondta Rusnok újságíróknak, miután Brüsszelből visszatérve Prágában késő este leadta szavazatát.    "Annak adok kormányalakítási megbízatást, akit a választás győztese fog javasolni, akár a párt elnöke lesz, akár nem" - válaszolta egy újságírói kérdésre Zeman. A prágai sajtóban ugyanis olyan találgatások jelentek meg, hogy a ČSSD győzelme esetén az államfő nem a pártelnök Sobotkát - akivel vitái vannak -, hanem inkább pártfogoltját, Michal Hašek alelnököt, dél-morvaországi elöljárót szeretné megbízni kormányalakítással.    "Bízom abban, hogy a választás eredménye alapján a szociáldemokrata párt kormányt tud alakítani, amelyet kívülről a kommunisták támogatnának. A párt kormányfőjelöltje én vagyok" - nyilatkozta pénteken a közszolgálati rádióban Sobotka.    Helyi megfigyelők szerint az előre hozott képviselőházi választás legnagyobb esélyese a CSSD, amelyet minden idei felmérés az első helyen hozott ki.    A legutóbbi, 2010-es választást is a szociáldemokraták nyerték, de koalíciós partner hiányában nem tudtak kormányt alakítani.    Csehországban azért van szükség előre hozott képviselőházi választásra, mert a hárompárti jobbközép kormány júniusban korrupciógyanús ügyek miatt lemondásra kényszerült. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?