Remények az erdélyi autópályára

Bukarest. Újabb nyilatkozatban sürgették romániai és magyarországi parlamenti képviselők az Erdélyt átszelő autópálya megépítését.

Bukarest. Újabb nyilatkozatban sürgették romániai és magyarországi parlamenti képviselők az Erdélyt átszelő autópálya megépítését. Sajtónyilatkozatot is eljuttatnak a román és a magyar kormánynak, remélve, hogy az autópálya szerepelni fog Adrian Nastase és Medgyessy Péter pénteki budapesti tárgyalásán – adták hírül romániai magyar lapok. A közös nyilatkozatot 23 romániai és 34 magyarországi törvényhozó írta alá. A nyilatkozatot a hét elején juttatják el a román, illetve a magyar kormánynak annak reményével, hogy az erdélyi autópálya szerepelni fog Adrian Nastase román és Medgyessy Péter magyar miniszterelnök pénteki budapesti tárgyalásán. Tavaly júniusban a román parlament 17 képviselője már felszólította a román illetékeseket, hogy a Nagylak–Constanta között tervezett autópálya ne Erdély kikerülésével, hanem ennek a térségnek a bekapcsolásával épüljön fel. A Bihar megyei Popa Cornel képviselő kijelentette: a két ország kapcsolatában most már a gazdasági érdekeket kell előtérbe helyezni. Szerinte az erdélyi autópálya megépítése legalább annyira fontos, mint a Bukarest–Constanta, vagy a Bukarest–Brassó sztráda, hiszen a Nyugattal, illetve az EU-val tartott gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez feltétlenül szükség lenne erre az infrastrukturális beruházásra. Úgy vélte, ha a két ország közösen nyújt be pályázatot, akkor pénzt is könnyebb szerezni az építkezésre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?