Rekordot döntött a bombafenyegetések száma Moszkvában

Moszkva
Moszkva |

Bombafenyegetés miatt csütörtökön legalább ezer objektumból 170 ezer ember kellett evakuálni Moszkvában. Az Interfax hírügynökség jól értesült forrásra hivatkozva pénteken azt írta, hogy ezzel rekordot döntött a hamis bombariadók legújabb hulláma.

A csütörtöki riasztások 90 százaléka iskolákra és bölcsődékre vonatkozott, de pokolgépet kerestek kéttucatnyi kórházban, több repülőtéren és mintegy 250 metróállomáson. Az előző csúcsot december 10-én jegyezték, amikor mintegy 400 objektumból több mint 120 ezer embert kellett kimenekíteni.

Az Interfax úgy tudja, hogy a november 28-án újrakezdődött, üres fenyegetésnek bizonyult bombariadók több mint 700 ezer embert érintettek az orosz fővárosban.

Oroszországban 2017-ben több millió embert kellett kimenekíteni nyilvános helyekről hasonló, robbantásos merényletre figyelmeztető üzenetek miatt. A riasztások akkor is hamisnak bizonyultak. Fenyegetések idén már januárban is érkeztek forgalmas intézményekbe.

Amíg 2017-ben a figyelmeztetések rendre telefonon, előre felvett hangüzenetben érkeztek, addig idén a bűnözők az e-mailt részesítették előnyben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?