Rekordbírságot kapott a tavaly karácsonykor járatainak ezreit törölni kényszerülő amerikai légitársaság

Southwest Airlines

Százmilliós rekordbírsággal sújtotta az amerikai szövetségi kormány a tavaly karácsonykor járatainak jó részét törölni kényszerülő légitársaságot, a Southwest Airlinest.

A közlekedési minisztérium hétfőn megjelent közleménye szerint a nagy közlekedési vállalkozásnak összesen 140 millió dollárt kell fizetnie, ami példa nélküli.

Az indoklás szerint a csaknem egy éven keresztül tartó vizsgálat megállapította, hogy a Southwest számos ponton megsértette a fogyasztóvédelmi törvényt azzal, ahogy a rendkívüli helyzetet kezelte. A kifogások közé sorolta a kormányhatóság többi között az utastájékoztatás hiányát, valamint azt, hogy a társaság késlekedett a kártérítéssel.

Pete Buttigieg miniszter azt közölte, hogy a bírsággal „precedenst akartak teremteni”, valamint üzenetet küldeni a légiközlekedésben működő más cégeknek.

Az Egyesült Államok nagy repülőtársaságai közé tartozó Southwest a tavalyi ünnepi utazási időszakban 10 nap alatt mintegy 17 ezer járatot volt kénytelen törölni, részben a téli időjárás miatt. A fennakadások következtében több mint 2 millió utas nem érte el időben úticélját, sokan a repülőtereken töltötték a karácsonyt is.

A múlt év decemberének második felében az Egyesült Államokon keresztülvonuló, rekordhideggel járó viharok számos légitársaság járatait érintették, ugyanakkor miközben a légiközlekedési cégek túlnyomó többsége rövid időn belül úrrá lett a közlekedési káoszon, addig a Southwest Airlines több napon keresztül sorozatban törölte járatait.

A vállalat már összesen 600 millió dollár kártérítést és visszatérítést fizetett ki utasainak, és – közlése szerint – a káosz összesen csaknem 1,2 milliárd dollár kiadással járt számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?