Rekonstruálták, hogy mi történt a decemberben lezuhant repülővel

Jakarta/Szingapúr |

<p>Az indonéz polgári repülés hatóságai szerint a december végén a Jávai-tengerbe zuhant AirAsia-gép fekete dobozainak adataiból világos kép rajzolódik ki arról, hogy mi történt katasztrófa utolsó pillanataiban - mondta csütörtökön egy helyi tisztviselő. A katasztrófa okát ugyanakkor még mindig nem sikerült megfejteni.</p>

Mardjono Siswosuwarno, az indonéziai repülésbiztonsági bizottság (NTSC) nyomozója arról számolt be, hogy közvetlenül a szerencsétlenség előtt a gépet a francia másodpilóta, Remi Plesel vezette, de átvette tőle az irányítást a gép kapitánya, az 53 éves Iriyanto, amikor a repülő emelkedni, majd hirtelen zuhanni kezdett. A hangfelvételnek egészen a végéig hallható a gép vészes sebességvesztést jelző riasztója.   

A vizsgálóbiztosok közlése szerint a pilóták beszélgetését, valamint a repülési adatokat rögzítő berendezésekből az is kiderült, hogy a baleset előtt a gép tartósan a megfelelő magassági sávban utazó sebességgel haladt. A repülő jó műszaki állapotban volt, amikor felszállt, személyzetének megvoltak a repüléshez szükséges hatósági, egészségügyi engedélyei. A gép kapitánya korábban harci pilóta is volt, több mint húszezer órás repülési gyakorlattal rendelkezett, a másodpilóta hatezer órányival.  

Tatang Kurniadi, az NTSC vezetője jakartai sajtóértekezletén elmondta, hogy Indonézia, az általános repülési szabályoknak megfelelően, benyújtotta a balesetről készített előzetes jelentését a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezethez (ICAO). A végső jelentés elkészítése legkevesebb 6-7 hónapig tart majd - tette hozzá.

Az AirAsia 8501-es számú járata tavaly december 28-án zuhant a Jávai-tengerbe 162 emberrel a fedélzetén. Eddig 90 holttestet emeltek ki a tengerből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?