Rajtaütöttek az afgán alelnök konvoján

Kabul |

<p>Tálib fegyveresek rajtaütöttek pénteken Abdul Rasid Dosztum afgán alelnök autókonvoján, de a politikus sértetlen maradt, miközben több támadó elesett - közölték hivatalos források.</p>

Dosztum és kísérete az észak Farjáb tartomány egyik elhagyatott útján járt, amikor megtámadták őket. A testőrei viszonozták a tüzet, és a mintegy három órán át tartó összecsapásban megöltek legalább négy fegyverest és elfogtak egy tucatnyit. A korábbi hadúr gépkocsiját is eltalálta több lövedék, de nem sebesült meg és az emberei soraiban sem volt veszteség. Az üzbég származású Dosztum saját törzsi hadsereg élén harcolt a tálibok ellen a 2001-es amerikai katonai invázió előtt és segített az új kormánynak az elűzésükben. Jogvédők azzal vádolják, hogy foglyul ejtett harcosokat gyilkoltatott le és más háborús bűncselekményeket is elkövetett, de ő ezt tagadja. Észak-Afganisztánban a tálibok kapcsolatba léptek egy üzbég iszlamista csoporttal, és azzal fenyegetnek, hogy elfoglalják Dosztum hátországát, ezért utazott a tábornok a tartományba.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?