Putyin szerint retorika az orosz bombázásokat háborús bűntettnek nevezni

Moszkva |

<p>A szíriai Aleppóban végrehajtott orosz bombázásokat háborús bűncselekménynek nevezni politikai retorika, amelynek nincs sok értelme és nem veszi figyelembe a valós helyzetet Szíriában - mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök a TF1 francia televíziónak adott, szerda este sugárzott interjújában.</p>

Az orosz államfő hozzátette: "Az a mélységes meggyőződésem, hogy a (közel-keleti) térségben, és kiváltképpen Szíriában uralkodó helyzetért nyugati partnereink, különösen az Egyesült Államok felelnek".

A nyugati hatalmak háborús bűncselekményekkel vádolják a Bassár el-Aszad szíriai elnök vezette rezsimet és legfőbb támogatóját, Oroszországot, amely közölte, hogy nem állítja le légi hadműveleteit Szíriában.

Francois Hollande francia elnök korábban hangot adott meggyőződésének, hogy az Aleppóban történtek háborús bűncselekménynek minősülhetnek. Később közölte, tudatta Putyinnal, hogy tervezett párizsi látogatásán kizárólag Szíriáról hajlandó tárgyalni vele, más közös programon viszont nem vesz részt. Ennek folyományaként az orosz államfő lemondta az utat.

Az október 19-re tervezett látogatásán Putyin egy új orosz ortodox vallási és kulturális központot avatott volna fel, amely magában foglal egy székesegyházat is, valamint megtekintett volna egy orosz művészeti kiállítást.

A TF1 televíziónak ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ha párizsi látogatásának fő célját helytelennek ítélték, akkor másik alkalmat találnak arra, hogy találkozzanak és Szíriáról beszéljenek.

Kitérve a szíriai helyzetre, az orosz elnök kifejtette, hogy Oroszország olyan szélsőséges fegyvereseket bombáz Aleppóban, akik civileket használnak élő pajzsként. Ezt nem engedheti meg Oroszország, ahogy azt sem, hogy ezzel zsarolják a világot - tette hozzá.

Putyin egyúttal bírálta Washingtont azért, mert szerinte kudarcot vallott a korábban az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődő Dzsabhat Fatah as-Sam szélsőséges szervezet elleni harcban Szíriában. Közölte: Washington ki akarja használni ezeknek a terrorszervezeteknek a harci képességét, hogy elérje saját célját a közel-keleti országban, ami ez esetben a harc Bassár el-Aszad szíriai elnök és kormánya ellen. "Nem értik, hogy nem lehet egyszerűen leállítani és a civilizált normák tiszteletére kényszeríteni őket" - mondta a szélsőségesekre utalva.

Putyin felemlegette az összeomlott szíriai tűzszünetet is, amiért ugyancsak Washingtont okolta.

Kifejtette azt is, hogy a szíriai elnöknek lehetőséget kéne biztosítani arra, hogy induljon a szigorú nemzetközi ellenőrzés alá vett elnökválasztáson. Ennek feltétele az lenne, hogy belegyezik: lemond, ha veszít.

 "Nem értem, kit zavarna a kormányzás kérdésének eme demokratikus úton történő megoldása" - mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?