Putyin ellenségesnek tartja Obama hozzáállását

Moszkva |

<p>Oroszországgal szembeni ellenséges hozzáállással vádolta az Egyesült Államokat az ukrajnai válság körül kialakult feszültséggel kapcsolatban Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szerb lapnak adott interjúban.</p>

Putyin a Politikának nyilatkozva az mondta, a nukleáris hatalmak között az ukrajnai válság ügyében kialakult feszültség veszélyezteti a globális stabilitást. "Reméljük, hogy partnereink észre fogják venni, milyen vakmerőek az Oroszország zsarolására tett kísérletek, és észre fogják venni a kockázatot, amelyet a fő nukleáris hatalmak közötti feszültség jelent a globális biztonságra nézve" - mondta Putyin.

Az Egyesült Államokat Oroszországgal szembeni ellenséges hozzáállással vádolta Putyin, utalva Barack Obama amerikai elnöknek az ENSZ Biztonsági Tanácsában mondott beszédére, amelyben Obama a világot jelenleg fenyegető egyik fő veszélynek nevezte "Oroszország európai agresszióját". Putyin szerint az Oroszország elleni szankciókat is figyelembe véve "ezt a hozzáállást nehéz másként értelmezni, mint ellenségesként".

Putyin erős hangot megütő nyilatkozata nem sokkal azelőtt jelent meg, hogy pénteken Milánóban tárgyal más európai vezetők között Petro Porosenko ukrán elnökkel is. Kijelentette, hogy Oroszországot nem lehet szankciókkal "megzsarolni", s azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió részéről Oroszország ellen bevezetett kényszerítő intézkedések hátráltatják a béke elérését Kelet-Ukrajnában. 

"Oroszország a maga részéről kész építő jellegű együttműködést kialakítani az egyenlőség és egymás érdekeinek valódi figyelembe vétele alapján" - mondta az orosz elnök. A Moszkva és Washington közötti kapcsolatok a hidegháború vége óta a legsúlyosabb válságukat élik, amióta Oroszország annektálta az Ukrajnához tartozó Krím félszigetet, és - nyugat szerint - támogatja az Oroszország-barát kelet-ukrajnai szakadárokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?