Putyin a Vörös Hadsereg mellett a szövetségesek szerepét is méltatta

Moszkva |

<p>A Vörös Hadseregnek a nácizmus felett aratott &quot;nagyszerű győzelmét&quot; méltatta Vlagyimir Putyin orosz elnök a Vörös téri jubileumi katonai díszszemlén szombaton elhangzott ünnepi beszédében, amelyben kitért a Hitler-ellenes koalícióban tömörült nyugati szövetségesek, de a különböző országokban, köztük Németországban a nácizmus ellen küzdő antifasiszta erők szerepére is.</p>

Szavai szerint a nagy győzelem "örökre országunk történelmének hősi csúcspontja marad". Egyúttal köszönetet mondott Nagy-Britanniának, Franciaországnak, az Egyesült Államoknak a győzelemhez való hozzájárulásukért, és háláját fejezte ki a különböző országok - köztük Németország - antifasiszta erőinek a partizánalakulatokban és a földalatti ellenállásban vállalt önfeláldozó küzdelmükért.

Vlagyimir Putyin hangsúlyozta, hogy veszélyesek az egypólusú világ létrehozására irányuló kísérletek, nyilvánvaló célzással az Egyesült Államokra. Kijelentette, hogy az elmúlt évtizedekben mind gyakrabban kezdték figyelmen kívül hagyni a nemzetközi együttműködésnek a háború után kialakított alapelveit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?