Puccskísérletek Törökországban

<p>Katonai hatalomátvételre tett kísérletet szombatra virradóra Törökországban a hadsereg egy csoportja. Az EFE spanyol hírügynökség összeállítást készített a korábbi puccsokról.&nbsp;</p>

1960. május 27-én Cemal Gürsel tábornok és az őt támogató - többnyire alacsonyabb rangú és fiatal - tisztek átvették a hatalmat a jobboldali Adnan Menderes kormányától, amelyet azzal vádoltak, hogy aláveti magát az Egyesült Államok akaratának, továbbá felelős az ország szegényedéséért. Létrehozták azt az alkotmányozó testületet, amely 1961-ben megalkotta az ország leghaladóbbnak tartott alaptörvényét. 1961. október 15-én a puccsisták befejezettnek nyilvánították tevékenységüket, és új választásokat írtak ki, de előtte még kivégezték Menderest és több miniszterét.  1971. március 12-én lemondani kényszerült Süleyman Demirel miniszterelnök, miután - alacsonyabb rangú, de haladó felfogású tisztek szervezkedését követően - a hadsereg memorandumot intézett a kabinethez. Ezt követően a puccsisták reformot indítottak az állami hierarchia átalakítására, illetve a kommunista eszmék beszivárgásának megakadályozására.  1980. szeptember 12-én Kenan Evren tábornok irányításával - az Egyesült Államok támogatásával - a hadsereg vezérkara hajtott végre puccsot, hogy pontot tegyen a radikális baloldali és a jobboldali szélsőséges mozgalmak közti évtizedes összetűzésekre, amelyek a polgárháború szélére sodorták az országot. A hatalomátvételt követően számos politikai vezetőt, aktivisták százait, szakszervezeti vezetőket és egyetemi tanárokat vetettek börtönbe. Az 1961-es alkotmányt eltörölték, és 1982-ben újat (konzervatívabbat) léptettek hatályba. 1983-ban választásokat is tartottak, de ebből a korábbi politikai elitet kizárták. Ez volt az eddigi legkegyetlenebb katonai puccs Törökországban: a hatalomátvétel heteiben és az azt követő hónapokban ötven embert végeztek ki, összesen 600 ezer embert vettek őrizetbe, és sokan meghaltak a kínzásokban is. 1997. február 28-án a hadsereg 18 pontos memorandumot terjesztett Necmettin Erbakan kormánya elé, a miniszterelnök gyújtó hangú iszlamista beszédei miatt. A lépéssel sikeresen kiprovokálták Erbakan lemondását - ez június 18-án történt meg -, így a hatalomátvétel vértelenül folyt le. Ezt az esetet azóta is virtuális vagy posztmodern puccsként emlegetik.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?