Programalkotó fórumot tartott az Erdélyi Magyar Néppárt

Marosvásárhely |

<p>Az erdélyiséget és az önkormányzatiságot helyezi programja középpontjába az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A szeptemberben bejegyzett párt szombaton Marosvásárhelyen programalkotó fórumot tartott.</p>

Toró T. Tibor megbízott elnök a párt első országos seregszemléjét követő sajtótájékoztatón elmondta, 2012 tavaszára tervezik összehívni az EMNP első kongresszusát, amely elfogadja a párt programját, alapszabályát, és megválasztja a párt vezetését.
„Most még fentről lefele építkezünk, akkortól kezdődik a lentről felfele történő építkezés” - jelentette ki Toró. Hozzátette, a tiszta emberek pártját kívánják felépíteni. "Sem azoknak nincsen helye közöttünk, akik a politikában a meggazdagodás lehetőségét látják, sem pedig azoknak, akik együttműködtek a kommunista diktatúrával" - szögezte le.
A megbízott elnök egy a nyári hónapokban készült közvélemény-kutatás adatait ismertette, amely reprezentatív erdélyi magyar mintán azt mérte, hogy az akkor még be sem jegyzett EMNP-nek székelyföldön 25 százalékos, Erdély szerte pedig 20 százalékos a támogatottsága. Toró T. Tibor szerint ez azt jelzi, hogy igény van a pártra. A felmérés azt is jelezte, hogy az EMNP támogatói többségükben aktív, tudatos, magyar identitásukban erős emberek. Elmondta, a pártnak a fiatalok körében erős a támogatottsága.
Toró T. Tibor szerint a közvélemény-kutatás egy aggasztó adatot is felszínre hozott. Noha a megkérdezettek 80 százaléka úgy nyilatkozott, Erdélyben képzeli el a jövőjét, a megkérdezetteknek csak 50 százaléka mondta, hogy a gyermekei jövőjét is Erdélyben látja. A néppárt vezetője szerint ez azt jelenti, hitet, reményt és jövőképet kell adni az erdélyi magyar embereknek.
Az EMNP programjának a címe: A megtalált út – Esélyt és szabadságot Erdélynek! A program két alapértékre épül: egyik az Erdély-központúság, másik az önkormányzatiság. Mint elhangzott, a párt a bukaresti színtereken nem versenyezni, hanem együttműködni szeretne a többi erdélyi magyar politikai szervezettel, ezért azt kezdeményezte, hogy az erdélyi magyarság számarányának megfelelően különítsenek el helyeket a román törvényhozásban a magyar pártoknak. Így a magyar pártok versenye nem járna azzal a veszéllyel, hogy a pártok egyike sem éri el a parlamenti küszöböt.     Az EMNP megbízott alelnöke, Szilágyi Zsolt elmondta, a párt megvédi Hunyad megyei támogatóit a hatósági zaklatásoktól. Arra utalt, hogy a pártbejegyzést támogató Hunyad megyei személyeknek egy feljelentés alapján a rendőrség előtt kell nyilatkozniuk, hogy valóban aláírták a pártbejegyzés listáit.     A marosvásárhelyi fórumon Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója a modern európai néppártok működéséről tartott előadást. „A Fidesz a legsikeresebb néppárt Európában, van mit tanulnunk tőlük” - magyarázta Toró.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?