Próbaútra indult Franciaországból az egyik Mistral hadihajó

Saint-Nazaire |

<p>Elindult első próbaútjára szombat reggel a nyugat-franciaországi Saint-Nazaire hajógyárából az Oroszország által megrendelt két Mistral osztályú helikopterhordozó hajó közül az első, a Vlagyivosztok nevű - jelentette a helyszínről az AFP francia hírügynökség.</p>

A francia kormány az ukrán válság fejleményei miatt felfüggesztette a Vlagyivosztok októberre tervezett leszállítását, de Párizs közlése szerint a hajók építése az eredeti terv szerint halad. A Vlagyivosztok már elkészült, a Szevasztopol építése még tart az STX France hajógyár saint-nazaire-i telephelyén. Francois Hollande francia elnök egy héttel ezelőtt közölte: október végén fognak dönteni arról, hogy leszállítják-e Oroszországnak a hajókat, amelyeket még jóval az ukrán válság előtt rendelt meg Moszkva. Ahhoz, hogy Párizs eleget tegyen az 1,2 milliárd eurós megrendelésnek, tartós fegyverszünetre és egy előremutató politikai rendezésre van szükség - mondta Hollande. A Vlagyivosztok fedélzetén van annak a mintegy 400 orosz tengerésznek a fele, aki július eleje óta kiképzésen vesz részt Saint-Nazaire-ben. A hajó körülbelül 10 napig lesz kint a nyílt tengeren, hogy a leendő személyzet gyakorolni tudja a berendezések és a fegyverek kezelését. A Vlagyivosztok indulását csupán néhány civil követte figyelemmel a partról, köztük Bernard Grua, egy olyan civilszervezet ("Egy Mistralt se Putyinnak!") vezetője, amely ellenzi az Oroszországnak történő értékesítést.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?