Prágai tüntetés az iszlám csehországi terjedése ellen

Prága |

<p>Több százan tüntettek pénteken este Prágában az iszlám csehországi terjedése ellen. A több mint egyórás tüntetést a cseh államfő székhelye, a Hradzsin előtti téren a Nem akarunk iszlámot a Cseh Köztársaságban elnevezésű kezdeményezés szervezte.&nbsp;</p>

A rendezvény, amelyen a rendőrség szerint mintegy 600, míg a rendezők szerint legalább 1500 ember vett részt, incidens nélkül zajlott le. Ugyanakkor mintegy kéttucatnyi ember a téren a muzulmánok és más vallásúak jogainak betartása mellett tüntetett. A két csoportot rendőri sorfal választotta el egymástól. A rendezők korábban azt nyilatkozták, hogy a tüntetésre mintegy négyezer embert várnak.    Az iszlámellenes tüntetők körében cseh zászlók lobogtak és "Európa ébredj fel!", "Nem létezik békés iszlám" valamint "Az iszlám egy rossz" és más hasonló feliratú transzparenseket lehetett látni.    A tüntetők között megjelent Tomio Okamura, az Úsvit (Virradat) mozgalom elnöke és a parlamenti párt néhány más képviselője is.      "Célunk, hogy fennmaradhassanak a cseh hagyományok, az nem lényeges, hogy milyen vallás ellen tiltakozunk" - mondta újságíróknak Marek Černoch, az Úsvit alelnöke.    Jelen volt Jana Černochová, az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) parlamenti frakcióvezetőjének a helyettese is. "Hiba lenne az iszlám elleni tüntetőket szélsőségeseknek minősíteni" - nyilatkozta Cernochová.    A cseh Biztonsági Információs Szolgálat (BIS) délután nyilatkozatban azt állította, hogy Csehországot jelenleg semmiféle terrorista veszély nem fenyegeti. Jan Subert szóvivő szerint a BIS Rob Wainwright, az Europol főnökének nyilatkozatára reagált, aki pénteken azt állította, hogy Európában ma rendkívül magas az újabb terrortámadások veszélye.    A csehországi muzulmánok számát a sajtóban megjelent információk szerint mintegy 10-15 ezerre becsülik. A muzulmánok nagyobb számban Prágában, Brünnben, Karlovy Varyban és Teplicében élnek. Az első három városban mecsetük is van és imaközpontjuk működik.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?