PKK: a kurdok leteszik a fegyvert, ha spanyol típusú autonómiát kapnak

Madrid |

<p>A lázadó kurd szeparatisták leteszik a fegyvert, ha Törökország elfogadja az autonóm régiók spanyolországihoz hasonló modelljét - jelentette ki egy vasárnap megjelent interjúban a Kurd Munkáspárt (PKK) vezetője.</p>

A spanyol modell az, amit mi is szeretnénk - mondta Murat Karayilan az El Mundo című spanyol napilap tudósítójának az iraki Kurdisztánban, a Kandil-hegységben adott interjúban. Közölte: tanulmányozta a spanyol alkotmányt, amely különböző fokozatú önrendelkezést biztosít a különféle régióknak. Ebben a modellben szerinte harmonikusan élnek együtt a helyi kormányok a központi hatalommal, és a régióknak saját parlamentjük és rendőrségük van. Példaként Katalóniát említette.
"Ha olyan autonómiát szerezhetnénk, mint amilyen Katalóniának van, letennénk a fegyvert, és átadnánk az ENSZ-nek" - jelentette ki Karayilan.
A jelenleg érvényben lévő tűzszünetről azt mondta, hogy az alkotmányreformról tartott népszavazás miatt hirdették ki, és szeptember 20-ig van érvényben. Ha viszont folytatódik a kurdok letartóztatása, véget vetnek a fegyvernyugvásnak - figyelmeztetett a PKK vezetője, aki szerint a konfliktus "új szakaszba" fog lépni, amelyet civil engedetlenségi kampány fog kísérni.
Az augusztus 13-án kihirdetett tűzszünet előtt intenzív harcok folytak a sok országban terroristának minősített kurd szakadárok és a török hatóságok között, miután a kurdok "történelmi vezetője", az életfogytiglani börtönbüntetését töltő Abdullah Öcalan májusban bejelentette, hogy végleg lemond arról a törekvéséről, hogy dialógust folytathasson a török kormánnyal.
A PKK 1984 óta folytat fegyveres harcot a kurdok lakta Délkelet-Anatólia autonómiájáért. Azóta a hadsereg adatai szerint 45 ezer ember halt meg a konfliktusban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?