Perlik az orosz kormányt

Moszkva. Orosz jogászok szerint az állam kártérítési felelősséggel tartozik, ha bebizonyosodik, hogy a kommandósok által bevetett altatógáz okozta a moszkvai túszdráma áldozatainál a halált.

Moszkva. Orosz jogászok szerint az állam kártérítési felelősséggel tartozik, ha bebizonyosodik, hogy a kommandósok által bevetett altatógáz okozta a moszkvai túszdráma áldozatainál a halált. Két túlélő és egy elhunyt fiatalember apja máris polgári pert indított a kormány ellen, összesen 2,5 millió dolláros kártérítést követelnek. Az előbbiek egészségkárosodásuk és morális megrázkódtatásuk miatt követelnek 1-1 millió dollárt, míg a halálos áldozat hozzátartozói a családfenntartó elvesztése miatt igényelnek félmilliós kártérítést. Orosz jogászok már közvetlenül a túszdráma után megjegyezték, hogy az állam kártérítési felelősséggel tartozik, ha bebizonyosodik, hogy a kommandósok által bevetett altatógáz okozta az áldozatok többségének halálát. Hivatalos adatok szerint 129 ember vesztette életét a túszdráma során, a túlélők száma meghaladja a 650-et. Tegnapi hivatalos közlések szerint heten még mindig kórházban vannak. Moszkva városa és az orosz kormány döntése értelmében a halottak hozzátartozói családonként 100 ezer rubelt (130-140 ezer korona), a túlélők pedig fejenként 50 ezer rubelt kaptak, a túszdráma során megsemmisült vagy elveszett értéktárgyakért pedig 10 ezer rubeles értékig vállalt felelősséget az állam. Az érintettek ingyen vehetik igénybe a legjobb oroszországi szanatóriumokat és üdülőket rehabilitációjuk során. Az ügyben eljáró egyik ügyvéd, Igor Trunov úgy nyilatkozott, hogy a terrorizmus elleni orosz törvény is aláhúzza az állam felelősségét a területén elkövetett terrorakciók miatt. Elmondása szerint, ha sikerre vezet a próbaper, valamennyi volt túsz, beleértve a külföldieket is, jogosult lesz a méltányos kárpótlásra. Az ügyvéd szerint az orosz kormány is kártérítési pert indíthat a terrorakció szervezőivel szemben, bár ennek sikere elég kétséges lehet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?