Pénzzel fűthet egy miskolci alapítvány

Budapest |

<p>Harmincmilliárd forint értékű, forgalomból kivont papírpénzből készült az a 4 tonnányi brikett, amelyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pályázatán nyert el és pénteken kapott meg a Miskolci Autista Alapítvány.</p>

Az MNB idén is jótékony célra ajánlotta fel a forgalomban elhasználódott, kivont bankjegyek megsemmisítése során keletkező több tonnányi brikettet, amely magas fűtőértékének köszönhetően egy évig a Vésztői Sérült Gyermekekért Egyesületnek és a Miskolci Autista Alapítványnak jelent nagy segítséget.

A jegybank évente 40-50 tonna megrongálódott, elhasználódott bankjegyet von ki a forgalomból, ezek megsemmisítése során tömör, téglaalakú brikettek készülnek, melyek a barnaszénéhez hasonló fűtőértékkel rendelkeznek, és a környezetvédelmi, biztonsági előírások betartásával vegyes tüzelésű kazánban elégethetők.

Az immár hagyományosnak nevezhető MNB-pályázat célja újfent azt volt, hogy lehetőséget adjon a nonprofit társadalmi szervezeteknek és alapítványoknak fűtési költségeik nagymértékű csökkentésére, ugyanis a bankjegybrikettek alkalmazásával kiválthatják az igen költséges fa vagy szén fűtőanyag nagy részét - közölte a jegybank.

Idén húszan pályáztak, ketten nyertek.

A forgalomból kivont bankókat apró, 1-5 milliméteres darabokra vágják, a papírhalmazt vegyszermentesen, adalékanyag felhasználása nélkül 300 atmoszféra nyomással préselik 1-1,2 kilogramm súlyú téglákká.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?