Peking szándékos zavarkeltéssel vádolja Hanoit

Peking |

<p>A kínai külügyminisztérium szándékos zavarkeltéssel és provokációval vádolta hétfőn Vietnamot, amelynek hajói állítólag csaknem 1500 alkalommal ütköztek szándékosan kínai hajókkal a Dél-kínai-tengeren. A tárca egyúttal dokumentumok közzétételével igyekezett a Hszisa/Paracel-szigetek hovatartozását egyértelműsíteni.</p>

Hua Csun-jing szóvivő sajtótájékoztatóján nehezményezte továbbá, hogy Vietnam még nem fizetett kártérítést azoknak a vállalatoknak, amelyek az ország Kína-ellenes zavargásainak áldozataivá váltak, s a rombolások, gyújtogatások következményeként súlyos anyagi veszteség érte őket. A két szomszéd közötti viszály akkor éleződött ki, amikor május elején egy kínai olajvállalat fúrótornyot telepített a vitatott hovatartozású szigetcsoport közelébe.

Hanoi akkor hajókat küldött a helyszínre és diplomáciai úton is tiltakozott. A szóvivő úgy vélte, hogy Kína eddig nagy önuralommal kezelte a vietnami fellépések sorozatát. Peking több mint harminc alkalommal lépett kapcsolatba különböző szinteken a szomszédos ország illetékeseivel arra kérve őket, hogy hagyjanak fel az időközben egy másik helyre költöztetett úszó fúrótorony elleni támadásokkal. Ezek azonban folytatódnak és fokozódnak - fogalmazott Hua.

A szóvivő utalt rá, hogy a tárca terjedelmes dokumentumot közölt a honlapján, amelyben a mai helyzetre utalóan beszámol például arról, hogy vietnami részről búvárokkal, halászhálókkal, lebegő tárgyak elhelyezésével és szándékos ütközések százaival igyekeznek az kőolajfúró-torony környékén zavart kelteni. A beszámoló szerint 63 vietnami hajó eddig összesen 1416 alkalommal próbált meg áttörni a kínai hajók kordonján.

A dokumentum szerint a Hszisa-szigetek vitathatatlanul Kína területének szerves részét képezik, mivel azokat Kína fedezte fel, vette birtokba, fejlesztette és helyezte igazgatása alá elsőként. Észak-Vietnam miniszterelnöke egy 1958-as levélben elfogadta, hogy a szigetek Kínához tartoznak, és 1974-ig egyetlen vietnami kormány sem kérdőjelezte meg Kína szuverenitását a szigetcsoport felett - olvasható a honlapon.

"Kína jó kapcsolatokra törekszik Vietnammal, de vannak elvek, amelyeket nem adhat fel" - húzta alá a kínai külügyminisztérium, egyben azt is jelezve, hogy a kétoldalú kommunikáció csatornáit továbbra is nyitva tartja. Hanoi jóvátehetetlen károkat okoz azzal, hogy "elnézi" a Kína-ellenes nacionalista megnyilvánulásokat" - vélte Pan Csie, a kínai társadalomtudományi akadémia szakértője a China Daily című angol nyelvű napilap hétfői számában. Megítélése szerint Vietnam a "tiltakozó" szerepében feltűnve rokonszenvet szeretne kiváltani a nemzetközi közösségben, s egyben teszteli Pekinget, amikor a Kínával szintén területi vitában álló Fülöp-szigetekkel nyíltan egységet vállal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?