Peking megszünteti a tajvaniak beutazásának engedélyhez kötését

Peking |

<p>Peking egy újabb lépést tett a Tajvani-szoros két partja közötti közeledés irányába: a jövőben nem lesz szükségük beutazási engedélyre a tajvani polgároknak, amikor a kínai szárazföldre utaznak - számolt be a helyi média vasárnap.</p>

A bejelentést Jü Cseng-seng, a kínai politikai csúcsvezetés tagja, a népfront országos bizottságának elnöke tette beszédében Hsziamen városában.

A délnyugati Fucsian tartományban immár hetedik éve hagyományosan megrendezik azt az úgynevezett Szoros Fórumot, amelyen a delegációk elsősorban a két part települései, polgárai közötti kapcsolatok elősegítését célzó terveiket tárgyalják meg, egyeztetik.

A körülbelül 23 milliós Tajvan sziget polgárainak a kínai szárazföldre utazásukhoz eddig egyfajta vízumért kellett folyamodniuk, ám az új intézkedéssel - szólt az érvelés - Peking kedvezőbb feltételeket kíván teremteni a "tajvani honfitársak" számára. Az is elhangzott, hogy az esetükben eddig alkalmazott útlevél formáját, amely a kínai szárazföldön a tajvaniak személyazonossági igazolványaként szolgál, a jövőben kártyára változtatják.

Tajvan a kínai polgárháború 1949-es befejezése óta de facto önálló államként működik, miközben Peking az "egy Kína" elv alapján az ország részeként tekint a szigetre, amelyet a világon alig kéttucatnyi ország ismer el. A mindenkori pekingi vezetés deklarált célja Kína újraegyesítése.

Peking és Tajpej évtizedeken át hányattatott viszonya a második ciklusát töltő, 2008 óta hatalmon lévő Kuomintang párti Ma Jing-csiu elnök vezetése idején látványosan javult. A felek az elmúlt években gazdasági, kereskedelmi, pénzügyi és a civil szférát érintő kétoldalú megállapodások sorát írták alá.

Peking azt szeretné, ha felgyorsulhatna a közeledés folyamata, megkezdődhetnének a politikai tárgyalások és a közelgő 2016-os elnökválasztáson is a Kuomintang Párt jelöltje győzne. Elemzők azonban különösen a tavaly őszi helyhatósági választások eredménye nyomán az ellenzék egyértelmű előretörését jósolják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?