Peking kifogást emelt az iráni olajszankciók kapcsán tett washingtoni bejelentés ellen

amerikai szankciók
Peking |

Peking diplomáciai úton már kifogással élt Washington bejelentése ellen, amely szerint május 2-tól érvényteleníti az iráni olaj felvásárlóival szembeni szankciók felfüggesztését - közölte keddi sajtótájékoztatóján Keng Suang, a kínai külügyminisztérium szóvivője.

 

Kína ellenzi az Egyesült Államok egyoldalúan bevezetett szankcióit - hangsúlyozta a szóvivő, majd hozzátette: a döntés megingathatja a közel-keleti, valamint a nemzetközi energiapiacot, ezért Peking arra kérte Washingtont, hogy felelősen járjon el.

Keng kiemelte: Kína és más országok a nemzetközi jog nyújtotta kereteken belül, észszerű módon folytatnak együttműködést Iránnal az energiaforrások területén, ezért Peking arra szólítja fel az amerikai felet, hogy tartsa tiszteletben Kína érdekeit és szempontjait, és ne tegyen olyan lépéseket, amelyekkel árthat nekik.

A szóvivő elmondta: Kína továbbra is meg fogja védeni a kínai vállalatok jogait.

Kína a legnagyobb felvásárlója a finomítatlan iráni olajnak, és egyike annak a nyolc nemzetközi felvásárlónak, akik felmentést kaptak az iráni olajszármazékokra vonatkozó szankciók alól tavaly novemberben. A állami kézben lévő kínai Sinopec Group és a China National Petroleum Corp is végez olajkitermelést Iránban, a finomítást pedig Kínában végzik.

Az amerikai bejelentés nyomán az olajárak kedden az október óta látott legmagasabb szintre szöktek fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?