Peking háromnapos késéssel gratulált Obamáéknak

Peking |

<p>Három nappal az új amerikai elnök, Barack Obama hivatalba lépése után gratulált Kína az új washingtoni kormánynak.Jang Csie-cse (Yang Jiechi) külügyminiszter pénteken felhívta amerikai kollégáját, Hillary Clintont, és megerősítette, hogy Peking a kétoldalú kapcsolatok erősítésére törekszik - jelentette az Új Kína.</p>

"A Kína és az Egyesült Államok közötti viszony a legfontosabb kétoldalú kapcsolatok közé tartozik a világon" - mondta Jang a két ország közötti hivatalos kapcsolatok felvételének 30. évfordulóján. "Kína kész együttműködni az Egyesült Államokkal avégből, hogy a kétoldalú kapcsolatokat állandóan stratégiai és hosszú távú perspektívából tekintsék és ápolják" - mondta a külügyminiszter.
    A globális pénzügyi válság felerősítette a két fél között lappangó feszültségeket. Kína amerikai bírálói azt mondják, Peking nem tesz eleget a kínai belföldi kereslet ösztönzésére, ehelyett egyoldalúan támogatja az exportot. Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter-jelölt pénteken úgy nyilatkozott, hogy Obama véleménye szerint Kína e célból "manipulálja a jüant". Az amerikai ipar képviselői felpanaszolják, hogy a kínai jüan még mindig erősen alulértékelt, ami az amerikai termékeket Kínában megdrágítja, míg a kínai árukat az Egyesült Államokban olcsóvá teszi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?