Pásztor István marad a VMSZ elnöke

Magyarcsernye |

<p>Újabb négy évre Pásztor Istvánt választották meg a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének a legnagyobb délvidéki magyar párt szombati tisztújító közgyűlésén.&nbsp;</p>

A politikus sikeresnek értékelte a párt utóbbi négy évét.     Az elnöki tisztségre az egyetlen jelölt Pásztor István volt, akire a jelen lévő 281 küldött közül 274-en szavaztak a magyarcsernyei tisztújítón.     Pásztor István szerint pártja sikerét a legjobban a közösség elfogadása bizonyítja. Úgy fogalmazott: a VMSZ "az elmúlt 4 évben teljesítményével újra kivívta a vajdasági magyar közösség egyértelmű támogatását". Kiemelte, hogy a vajdasági magyarságon kívül az anyaországi és a szerbiai politika is elfogadta a pártot, valamint Kárpát-medencei vonatkozásban is elismerést vívott ki.      Programbeszédében kifejtette: a VMSZ-nek a következő négy évben is polgári értékeket felvállaló, néppárti jellegű, regionális magyar pártnak kell maradnia, amely "egy asztalhoz tudja ültetni azokat, akik a vajdasági magyar közösségen belül a politikai paletta különböző színeit képviselik". 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?