Pártatlanságot ígért az FBI új igazgatójelöltje

Washington |

<p>Pártatlanságot ígért szerdai szenátusi meghallgatásán Christopher Wray, akit Donald Trump elnök jelölt az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatói posztjára.&nbsp;</p>

Christopher Wrayt - aki George W. Bush elnöksége idején az igazságügyi minisztérium bűnügyekért felelős vezetője volt - a szenátus igazságügyi bizottsága hallgatja meg terveiről, elképzeléseiről. Az 51 éves jogászt Donald Trump májusban, James Comey elbocsátása után jelölte az FBI igazgatói posztjára.

A meghallgatás kezdetén tett rövid nyilatkozatában Wray szigorúan tiszteletben tartott függetlenséget ígért. "Amennyiben engem ér a megtiszteltetés, hogy irányíthatom ezt az ügynökséget, soha nem fogom megengedni, hogy az FBI munkáját a tényeken, a törvényeken és az igazság részrehajlástól mentes keresésén kívül más irányítsa" - fogalmazott a jelölt. Félelem, részrehajlás és minden kétséget kizáróan politikai befolyástól mentes szervezetet akar - mondta, majd hozzátette: olyan független irodát kíván vezetni, amelyre "valamennyi amerikai büszke lesz".     

A szenátorok kérdéseire válaszolva a jogász kijelentette: nem vitatta meg elődje, James Comey tevékenységét senkivel a Fehér Házban és az igazságügyi minisztériumban, valamint az FBI-nál sem. Leszögezte: támogatja Robert Mueller különleges tanácsadó vizsgálatát, amely Oroszország szerepét kívánja feltárni a tavalyi elnökválasztási folyamatban. Arra a kérdésre, hogy ígérne-e lojalitást Donald Trump elnöknek, Wray kifejtette: ha ez szóba kerülne, először megpróbálná lebeszélni róla az elnököt, s ha ez sikertelen lenne, akkor inkább benyújtaná a lemondását.

Chuck Grassley, az igazságügyi bizottság republikánus elnöke a meghallgatás elején méltatta Christopher Wray eddigi munkáját, s leszögezte, hogy a jelölt korábbi pályafutása biztosíték arra, hogy politikai befolyásolástól mentesen vezeti majd a Szövetségi Nyomozó Irodát.       

Az FBI mindenkori igazgatójának megbízatása tíz évre szól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?